Krónika
A Fehér Ház tanácsadója szerint minden honfitársa el fogja kapni az omikront
Minden ötödik amerikai még nincs beoltva
„Azonban a beoltottak könnyebben vészelik majd át a fertőzést az oltatlanoknál” – idézte a szakértőt a CNN hírportál. A szakértő elmondta, a világjárvány hamarosan új szakaszba léphet, amikor a közösségből elegen élveznek majd védettséget, és a súlyos megbetegedések kezelésére rendelkezésre állnak a gyógyszerek. Azonban előtte még futótűzként söpör végig az amerikaiak körében az eddigi legfertőzőbb és leggyorsabban terjedő variáns.
Az omikronnak még azok is ki vannak téve, akik felvették az ismétlő, harmadik oltást, de a legtöbb esetben a beoltottak körében kisebb lesz a kórházi kezelésre szorulók és az elhunytak száma – fejtette ki. Az Egyesült Államokban 65 millió ember, vagyis minden ötödik állampolgár nem oltatta még be magát. A lakosság több mint 62 százaléka vett fel legalább egy oltást, de csak 23 százalékuk kapta meg az ismétlő oltást.