Krónika

Légitársaságok a teszt ellen

Nagy-Britanniában már a napi kétszázezret is elérte a fertőzésszám

Múlt heti becslések alapján Nagy-Britanniában huszonötből egy ember fertőzött lehet a koronavírussal. Az utazási irodák és légitársaságok szerint a Nagy-Britanniába érkezők és az országból indulók kötelező tesztelése hátráltatja a szektort abban, hogy a világjárvány okozta válságból felépüljön, miközben az omikron hullámban már annyian fertőződtek meg, hogy érdemi jelentősége nincs is a tesztelésnek – írja a BBC.

Jelenleg a tizenkét éves és az annál idősebb utasoknak csak negatív PCR- vagy gyorsteszttel szabad belépniük Nagy-Britanniába, majd a megérkezésük utáni két napban is kötelezően el kell végeztet­niük magukon egy PCR-tesztet. Míg a delta variáns esetén a napi esetszám az országban 40–50 ezer között mozgott, addig az omikron vírusmutáció most már több mint 200 ezer új napi megfertőződést okoz (hasonlóan az Egyesült Államokhoz és Franciaországhoz).

A légitársaságok azzal érvelnek, hogy ekkora szám mellett már reménytelen a teszteléssel kint tartani az omikront, ugyanakkor a jelenlegi szigorú óvintézkedések fenntartása katasztrofális következményekkel járna a szektor számára. A Manchester Airport Holdings (MAG) felmérése szerint különösen az indulás előtti teszteltetésnek van nagyon kevés vagy semmilyen befolyása az omikron terjedésére. A BBC úgy tudja, a brit kormány egyelőre csak azt vette fontolóra, hogy a pozitív gyorstesztek esetében a megerősítő PCR-tesztek elhagyhatók legyenek.

Boris Johnson brit miniszterelnök január 4-én bejelentette, hogy az omikron koronavírus-változat elterjedése a korábbi vírusvariánsoknál jóval kevesebb súlyos megbetegedést okozott, és a brit oltási kampány is rendkívül sikeres, így megvan az esély arra, hogy Nagy-Britannia teljes lezárás nélküli átvészelje az omikron okozta fertőzési hullámot.

Nincs kávézás, színház és mozi


Macron január 15-től hadat üzen az oltatlanoknak

Kifejezetten meg akarja nehezíteni az oltatlanok életét Emmanuel Macron francia elnök – ez derül ki a Le Parisien hírlapnak adott interjúból, amelyet a BBC szemlézett. „Szeretnék kiszúrni velük, és továbbra is ezt fogom tenni – egészen a végsőkig” – fogalmazott Macron. Hozzátette: nem akar senkit erőszakkal oltatni, viszont jelentősen korlátozni akarja az oltatlanok hozzáférését a közösségi szolgáltatásokhoz.

„Nem akarom börtönbe küldeni őket. De azt kell mondanom nekik január 15-től, hogy nem fognak tudni étterembe menni. Nem fognak tudni kávézni, nem fognak tudni színházba, moziba menni” – közölte. Az elnök röviddel azután nyilatkozott, hogy a koronavírus-járvány miatti szigorú korlátozásokra vonatkozó törvényjavaslata megbukott az ellenzéki politikusok egyesített fellépése miatt. Kijelentéseiért az ellenzék hevesen kritizálni kezdte a politikust.
(FP)

Worldometers: világszerte csaknem 296 millió a fertőzöttek száma, hivatalosan 5,47 millióan elhunytak, és több mint 256,3 millióan gyógyultak meg a betegségből.

Kapcsolódó írásaink