Krónika

Járattörlések az omikron nyomában

Skót, angol és dél-afrikai tanulmányok egyaránt abba az irányba mutatnak, hogy a pandémia gyengülni látszik, ezért óvatos derűlátás uralkodik a tudósok körében

Optimizmusnak adnak hangot tudósok az omikron variánssal kapcsolatban. Egy hét alatt nyolcvanöt százalékkal emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma Izraelben.

Járattörlések az omikron nyomában
A gyermekeknek szánt oltások ellen tiltakoznak Spanyolországban
Fotó: AFP/Ander Gillenea

Elképzelhető, hogy annak jelét láthatjuk, a magas fertőzésszámok ellenére a vírus mostanra veszíteni kezd erejéből – számolt be róla tegnap a Guardian. A lap által megkérdezett tudósok szerint a friss kutatásokból az derül ki, hogy az omikron ritkábban vált ki súlyos betegséget, mint a korábbiak. A szakemberek ezt az eredményt jó hírként kezelik, ugyanakkor egyben óvatosságra is intenek, hiszen az esetszámok továbbra is emelkednek. Az Egyesült Királyságban a minap például rekordszámú, 122 ezer új fertőzöttet azonosítottak. Skót, angol és dél-afrikai tanulmányok egyaránt abba az irányba mutatnak, hogy a pandémia gyengülni látszik. Felvetődött az is, hogy a vírus előbb-utóbb influenzaszerűvé válik, ami új vakcinákat tehet szükségessé évente, egy idő után azonban elképzelhető, hogy már csak a veszélyeztetett társadalmi csoportokat kell majd védeni.

Kapcsolódó hír, hogy a járványügyi helyzet romlása nyomán több száz légi járatot kellett törölni az Egyesült Államokban. Fokozza a bajt, hogy az omikron variáns miatt a fertőzöttek száma meghaladja az eddigi csúcsot, amelyet még nyáron és ősz elején mértek.

Szeptemberben naponta átlagosan százhatvan ezer új esetet regisztráltak, az utóbbi napokban ez az érték száznyolcvan ezerre nőtt. Ugyanakkor nyárhoz képest jóval alacsonyabb szinten van a kórházakban kezelt betegek száma. A mutáció novemberben tűnt fel az országban, mára pedig az esetek csaknem háromnegyedéért felelős. Világszerte egyébként több mint kétezer légi járatot töröltek szombaton.

Egy hét alatt nyolcvanöt százalékkal emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma Izraelben. Eran Szegal professzor, a Weizmann tudományos intézet biológiai statisztikusa szerint két héten belül eléri a tízezret a fellelt érintettek száma, és a járvány megjelenése óta ebben a hullámban fertőződnek meg a legnagyobb valószínűséggel az emberek. A 9,4 millió lakosú országban a pandémia kezdete óta 1 364 289 fertőzöttet regisztráltak, jelenleg 11 894 aktív esetet tartanak nyilván.

Fél tucat fő kocsmázhat Walesben

Új egészségvédelmi szabályokat vezetett be tegnaptól Skócia, Wales és Észak-Írország a megbetegedések növekvő száma miatt. Walesben legfeljebb hat ember találkozhat kocsmákban, mozikban és éttermekben. Beltéri rendezvényeken összesen harminc, szabadtérin legfeljebb félszáz ember tartózkodhat.

Skóciában a nagy rendezvényeken egyméteres távolságot kell tartaniuk, a beltéri eseményeken legfeljebb százan lehetnek. Észak-Írországban mától nem engedélyezik a beltéri állórendezvények megtartását. Kapcsolódó hír, hogy míg december 16-án még csak minden huszadik londoni volt koronavírusos, addig mára duplázódott az arányuk.
(LMA)

Rossz hírek Franciaországból

Először érte el a hat számjegyet az új fertőzöttek száma Franciaországban, az egészségügyi hatóságok szombaton egy nap alatt 104 611 esetet regisztráltak. A hatóságok az omikron variánst tartják a fő felelősnek. Emmanuel Macron francia elnök ma videókonferencián tárgyal a helyzetről a kormány illetékes tagjaival.

A kabinettől származó információk szerint az egyik lehetséges intézkedés az lehet, hogy az oltási igazolványt ezután csak azok kaphassák meg, akik hajlandók beadatni maguknak az emlékeztető vakcinát is. Enélkül kávézóba, étterembe és más közösségi térbe sem lehet bemenni, de külföldi utazáshoz is szükség van rá.
(LMA)

Worldometers: a világon eddig csaknem 279,961 millió a fertőzöttek száma, hivatalosan 5,415 millióan hunytak el a kórban, míg a gyógyultak száma több mint 250,227 millió. A legtöbb új beteget tegnapra virradóan Oroszországban (23 721), Vietnamban (15 218), Dániában (14 200), Hollandiában (11 886), Írországban (10 404), Ausztráliában (8744), Lengyelországban (6252) és Dél-Koreában (5418) regisztrálták. A legtöbb áldozatot tegnap hivatalosan Moszkva (968), Hanoi (Vietnam) (207), Kijev (138), Mexikóváros (89), Dél-Korea (69) és Grúzia (69) jelentette.

Kapcsolódó írásaink