Krónika

Olaszországban szigorúan ellenőrzik a közlekedőket

Védettségi igazolás nélkül szállt buszra, negatív teszteredménye sem volt, ezért négyszáz eurós bírságot szabtak ki egy római férfira

Olaszországban életbe lépett az úgynevezett megerősített szigorítási rendszer keretében január 15-ig a busz, villamos, metró igénybevételéhez is kötelező a védettségi igazolás.

Olaszországban szigorúan ellenőrzik a közlekedőket
Védettségi igazolás kell a városi tömegközlekedéshez Olaszországban
Fotó: AFP/Piero Cruciatti

Ezért folyamatosan szúrópróbaszerűen ellenőrizik a tömegközlekedést használó több millió utast a nagyvárosokban. Róma belvárosában bírságolták meg az első utast, aki védettségi igazolás nélkül szállt buszra hétfőn. Négyszáz euró, azaz több mint száznegyvenezer forint bírságot szabtak ki egy ötvenéves római férfira, akiről kiderült, egyetlen adag vakcinát sem vett fel, valamint negatív teszteredménye sem volt. Hétfőn a római megállókban a szokásosnál több ellenőrt lehe-tett látni, akiknek a rendőrök is segítséget nyújtottak.

Nápolyban a minden nap tömegeket szállító Vezúv-körüli kisvasút kalauzai ellenőrizték az utasokat: úgy nyilatkoztak, ha valakit védettségi igazolás nélkül találnak, rendőrt kell hívniuk, mivel hatáskörük nem terjed ki az ilyesfajta vasúti bírságolásra.

Korábbi bejelentésekkel ellentétben, a tömegközlekedési eszközökön a negatív eredményű antigén gyors­tesztet is elfogadják, de ez nem igen életszerű, hiszen nehezen elképzelhető, hogy a munkába járók 48 óránként tesztelik magukat a buszra szálláshoz.

Az ellenőrzéseken egyelőre elnézőbbek az iskolásokkal, akiknek nagy része tömegközlekedési eszközt használ. A 12 és 19 év közötti diákok között több mint egymil­lióan nincsenek beoltva, mivel iskolába járáshoz nem kötelező az oltás.

A római kormány rendelkezése szerint hétfőtől oltottsági igazolás kötelező a múzeumokba, mozikba, színházakba, diszkókba, stadio­nokba történő belépéshez. Utóbbiak esetében az oltást kizárólag a betegségből történt felgyógyulás válthatja ki, nem elegendő a negatív teszt. Az éttermek, bárok belső tereiben csakis oltottak foglalhatnak helyet létszámkorlátozás nélkül, ugyanakkor a kültéri fogyasztáshoz és a bárpultnál elfogyasztott csésze kávéhoz nem szükséges a védettségi igazolás.

Ezerötszáz új oltópont nyílt
 

A harmadik oltásra koncentrálnak az angolok
 

Meghaladta a húszmilliót a koronavírus elleni oltásokból beadott harmadik dózisok száma Nagy-Britanniában, ez a felnőtt brit lakosság 35,2 százaléka. Mindez azt jelenti, hogy nem egészen egy hónap alatt tízmilliót adtak be a koronavírus elleni oltás harmadik adagjából.

A brit egészségügyi hatóságok jelenleg – különösen a koronavírus omikron variánsának azonosítása óta – kifejezetten arra összpontosítanak, hogy minél többen megkapják a harmadik oltást. A cél elérése érdekében Angliában 1500 új közösségi oltóközpontot hoznak létre, többnyire gyógyszertárakban, és mindenkit a lakóhelyéhez legközelebbi oltópontra hívnak be.
(FP)

Minden hatvan év feletti érintett

Csehország is döntött: jön a kötelező oltás

Átfogó, kötelező oltási kampányt indítanak Csehországban, a döntés érinti az egészségügyi dolgozókat, ápolókat, orvosokat, rendőröket, katonákat és minden, 60 év feletti állampolgárt – számol be a hírről a The Guardian. Adam Vojtech egészségügyi miniszter egy sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a minisztériuma a héten kiad majd egy rendeletet, amelyben a koronavírus elleni oltást is felveszik a többi, kötelező oltás közé az országban.

Ez egy olyan trend, amely egész Európában felülkerekedik majd – mondta. A Reuters információi szerint az is elhangzott, hogy akik nem hajlandóak oltakozni, azokat eltiltják a munkavégzésétől a fenti munkakörökben.
(FP)

Magyar páros bukkant az égitestre
 

Kisbolygót neveztek el Karikó Katalinról
 

Ha már a Nobel-díj nem jött össze, szerény vigaszként egy hazai felfedezésű kisbolygót neveztek el a koronavírus elleni küzdelem során világhírűvé vált magyar kutatónőről, Karikó Katalinról. A 2002. január 11-én Sárneczky Krisztián és Heiner Zsuzsanna által meglelt égitest nagyjából másfél kilométer átmérőjű, és durván számolva 3,7 esztendő alatt kerüli meg a Napot. Karikó Katalin, az Egyesült Államokban élő, Széchenyi-díjas magyar kutatóbiológus, biokémikus, a szintetikus mRNS-alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója. Tudomá­nyos eredményei lehetővé tették a 2020 tavaszán kitört Covid–19-járvánnyal szembeni gyors fellépést.
(LMA)

Worldometers: világszerte 266,3 millió a fertőzöttek száma, hivatalosan  5 ,27 millióan elhunytak, és csaknem 238 millióan gyógyultak meg a betegségből.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom