Krónika

Szigort óhajtana Bécs

A német kormány tegnap bejelentette, katonákat vezényelnek ki a kórházakba,mert a pandémia egyre nagyobb nyomást helyez az egészségügyi intézményekre

Valamelyest javulni látszik a járvány Romániában – az eddig három-négyszáz napi halálozással szemben most már csak alig kétszázról számoltak be a hatóságok. A teljeskörűen beoltottak aránya azonban még mindig csak éppen hogy meghaladja a harminc százalékot. Katonákat vezényelnek ki a német kórházakba.

Szigort óhajtana Bécs
A digitális EU-s védettségi igazolvány ellenőrzése az osztrák határon
Fotó: AFP/APA/Erwin Scheriau

Romániában az alacsony átoltottság okozott súlyos, több ezer áldozattal járó járványhullámot ősszel, a legfrissebb hivatalos adatok szerint azonban most úgy néz ki, szomszédunk kezd kilábalni a válságból. Mint az Agerpresen olvasható, az egynapos késéssel közzétett adatok szerint vasárnap már csak 2136 fertőzöttet találtak – míg októberben – amikor tetőzött a pandémia újabb hulláma – naponta több mint tízezret.

A halálozások száma is visszaesőben van – ugyanakkor a hírügynökség hozzáteszi, e szomorú mutató csak az utóbbi egy-két napban kezdett csökkenni. Azonban a szakemberek szerint így is pozitív előrelépés, hogy az eddig három-négyszáz napi halálozással szemben most már csak százkilencvenötről számoltak be a hatóságok.

A német kormány tegnap bejelentette, katonákat vezényelnek ki a kórházakba, mert a pandémia egyre nagyobb nyomást helyez az egészségügyi intézményekre. Az országban vasárnap 37 681 új fertőzöttet regisztráltak, amire korábban még nem akadt példa. Ugyancsak vasárnap egy interjúban az ország legnagyobb orvosszövetségének elnöke már azt is kilátásba helyezte, hogy néhány kórházból más régiókba kell majd átszállítani az embereket, mivel kezdenek betelni a férőhelyek az intenzív osztályokon.

A Spiegel tegnap arról tudósított, hogy már hatszázharminc egyenruhást küldtek ki, ám karácsonyig a létszám akár elérheti a tizenkét ezret is. A formálódó német kabinet pártjai nemrég a rendkívüli állapot meghosszabbítását sürgették, Angela Merkel kancellár pedig arra kérte az embereket, hogy adassák be maguknak az oltást. Eddig a népesség 69,9 százaléka kapott egy és 67,4 két adagot.

Szlovákiában fontolgatják a kijárási tilalom bevezetését. Északi szomszédunknál a járások többsége a fekete zónába került, ami annyit tesz, hogy az érintett térségekben akár a legmagasabb fokú korlátozás is elrendelhető, mert olyan súlyos a helyzet. Mindezek ellenére ez sem vett rá túl sok embert arra, hogy beoltassa magát, a vakcináért jelentkezők száma az elmúlt napokban is csekély mértékű volt.

Kapcsolódó hír, hogy Wolfgang Mückstein osztrák egészségügyi miniszter további szigorításokat akar a járvány megfékezésére, egyebek között éjszakai kijárási tilalmat tervez bevezetni a beoltottak számára is. Beszélt arról is, a szakemberek által múlt hét pénteken előterjesztett intézkedéscsomag ezenfelül javasolja az FFP2-es kategóriájú szájmaszkok viselését a zárt nyilvános terekben, illetve a PCR-tesztek elvégzését a beoltottak számára is. Wolfgang Mückstein közölte azt is, a felvetéseket szerdáig fogják megvitatni a tartományok vezetőivel. Az országban a lakosság 68,5 százaléka kapott egy és 64,3 két vakcinát.

Eredetileg a kabinet akkor készült zárlatot bevezetni, ha az intenzív osztályokon ápolt fertőzöttek száma meghaladja a hatszázat. Ez a szám jelenleg négyszáz felett jár, ám a vírus olyan gyors ütemben terjed, hogy a hatóságok nem akartak tovább várni.

Meghiúsított merénylet Draghi ellen

Országos rendőrségi akciót hajtottak végre Olaszországban a szélsőséges oltásellenes csoportok tagjaival szemben, akik fegyveres akciókat terveztek a kormányfő, Mario Draghi ellen. A „tiltakozók” ezentúl erőszakkal akartak fellépni a vakcinálást szorgalmazó orvosokkal és a hatóságok tagjaival szemben is. Mint arról korábban többször beszámoltunk, a múlt hónapban bevezetett és kötelezően előírt védettségi igazolás bevezetése ellen rendszeresek a megmozdulások. A gyilkossági ügy kapcsán tizenhat olasz városban tizenhét lakást vizsgált át a hatóság. A radikálisok között többen büntetett előéletűek.
(LZ)

Zágráb lépett, kötelező az oltási

Horvátországban kötelező a koronavírus elleni védettségi igazolás az állami szférában. A helyi válságstáb közölte, hol, kiknek lesz kötelező a covidigazolvány, hogyan fogják ellenőrizni, és hol lehet a covidteszteket elvégeztetni. Akik nem kaptak oltást, és nem estek át a fertőzésen, hetente kétszer teszteltetniük kell magukat. Utóbbi eljárás egyelőre ingyenes lesz azoknak, akiknek ezt a munkahelyük előírja. A rendőrségen, a minisztériumokban, a bíróságokon, a hivatalokban és az oktatási intézményekben is kötelező lesz a védettségi igazolás. A rendelet az intézmények látogatóira is vonatkozik.
(LZ)

Worldometers: világszerte mintegy 254,238 millió a fertőzöttek száma, hivatalosan több mint 5,118 millióan elhunytak, és 229,862 millióan gyógyultak meg a betegségből. A Föld lakosságának csaknem 52,6 százaléka kapott
egy és 41,2 százaléka két oltást. Észak-Amerikát tekintve a szomorú listát továbbra is az Egyesült Államok (783 ezer)
vezeti, majd Mexikó (291 ezer), és Kanada következik (29 337). Guatemalában hivatalosan 15 714-et, Hondurasban
10 353-at, míg Kubában 8283 áldozatot követelt a pandémia. A teljes kontinenst tekintve a teljes veszteség 1,170 millió ember. Az Egyesült Államokban a lakosság 68,8 százaléka kapott egy és 58,8 két dózis vakcinát.

Kapcsolódó írásaink