Krónika

Vádlottak padjára ültettek hét rendőrt

Nem jelentették a látott bántalmazást

Hivatalos eljárásban, csoportosan elkövetett bántalmazás és más bűncselekmények miatt emeltek vádat hét rendőr ellen – tudatta tegnap a Központi Nyomozó Főügyészség.

Mint írták, a gyanú szerint június 3-án este Budapesten az egyenruhások garázdaság miatt intézkedtek egy férfi ellen, akit aztán támadó magatartása miatt előállítottak egy kerületi kapitányságra. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vádirata szerint a férfit a rendőrök az intézkedés helyszínén, majd a kapitányságon is többször bántalmazták, emiatt bordatörést és zúzódásokat szenvedett.

A légmell kialakulása a sértettnél életveszélyes állapotot idézett elő, amely orvosi segítségnyújtás nélkül nem lett volna elhárítható. Az ügyészség szerint a bántalmazásban részt nem vevő, de azt észlelő rendőrök a történteket nem jelentették, semmilyen formában nem léptek fel ellene, sőt egyikük a támogató jelenlétével segítette az elkövetést, így valamennyien bűncselekményt követtek el.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom