Krónika
Eddig nem sikerült megfékezni a pusztító ausztriai erdőtüzet
Meredek hegyoldalban csaptak föl a lángok
A tüzet döntő részben csak a levegőből lehet oltani, mert az érintett területet általában nagyon meredek. A munkában jelenleg csaknem ezer ember vesz részt, köztük olasz tűzoltók is. A tűz keletkezését vizsgáló rendőrök eddig azt tudták megállapítani, hogy a lángok egy olyan területről indultak, ahol gyakran sütögetnek a kirándulók. A hatóságok most azt ellenőrzik, hogy múlt hétfőn kik szálltak meg a környező bungalókban.
Kapcsolódó hír, hogy az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja pont pénteken közölte, hogy idén ez idáig mintegy félmillió hektárnyi terület vált tüzek martalékává, s a leégett területek hatvanegy százaléka erdő volt, amelynek regenerálódása éveket vesz igénybe. Az esetek kilencven százalékában emberi tevékenység okozta a bajt. A nehezen fékezhető erdőtüzek nagymértékben sújtották az európai Natura 2000 hálózat védett területeit, 136 331 hektáron okoztak károkat, amely a 2020-ban leégett teljes terület mintegy negyven százalékát teszi ki. A jelentés aláhúzza, bár a tűzidény hagyományosan június végén kezdődik, az idén ekkorra már mintegy százharmincezer hektárnyi területet pusztítottak el a lángok.