Krónika

A temetőkben is oltanak

Oroszországban napok óta óriási mértékben terjed a vírus, az utóbbi 24 órában 40 402 beteget jegyeztek fel, és 1155 fertőzött képtelen volt megbirkózni a kórral

Oroszországban már napok óta negyvenezer fölött van a napi új fertőzöttek száma. Kárpátalján a legalacsonyabb az oltakozási hajlandóság Ukrajnában.

A temetőkben is oltanak
Németországból érkezett mentőautók a romániai Otopeniben
Fotó: AFP/Andrei Pungovschi

A szerb járványügyi válságstáb a november 11. és 14. között esedékes tanítási szünet meghosszabbítását fontolgatja. Korábban is felvetődött a szünet kilenc napra történő meghosszabbítása, amivel a pandémia további terjedését szeretnék megfékezni. Ukrajnában a legtöbben a fővárosban, Kijevben vették fel a koronavírus elleni védőoltást, a legkevesebben pedig Kárpátalján és a szintén nyugat-ukrajnai Voliny megyében.

Kárpátalja egyébként még a legenyhébb járványhelyzet szerinti sárga besorolásban van, Voliny megye pedig az eggyel szigorúbb narancsban. Vasárnap 13 936 új fertőzöttet diagnosztizáltak, míg a halottak száma 298 volt. Lemberg megye néhány kórházában megteltek a covidbetegek számára fenntartott ágyak – számolt be róla vasárnap a Kárpáthír. Mint írták, kétszáz­tizenhárom koronavírusos beteget ápolnak intenzív osztályokon, közülük hetvenen szorulnak lélegeztetőgépes ellátásra.

Oroszországban már napok óta óriási mértékben terjed a vírus. Az utóbbi 24 órában 40 402 covidbeteget jegyeztek fel – írta a TASZSZ. A Covid–19-kórral és szövődményeivel 1155 fertőzött képtelen volt megbirkózni vasárnap – míg szombaton 1158 embert vesztettek. Jelenleg csaknem egymillió covidpáciens áll kezelés alatt, míg a halálos áldozatok száma hivatalosan megközelítette a negyedmilliót, 7,3 millió ember pedig felépült a vírusfertőzésből.

A világjárvány ötödik hullámát vizionálja a romániai oltási kampány koordinátora – írta a Trans­index.ro portál. Valeriu Gheor­ghita egyebek mellett arról beszélt, a hideg évszak kedvez a koronavírus terjedésének, az elkövetkező hónapokban valószínűleg új törzs fog megjelenni, ami még fertőzőbb lesz. Hozzátette, télen az emberek többet tartózkodnak zárt térben, és ez is megkönnyíti a pandémia kibővülését, illetve az új variánsok kialakulását. Kapcsolódó hír, hogy Hargita megyében az elvégzett tesztek mintegy negyede bizonyult pozitívnak. A dön­tően magyarok lakta erdélyi térségben nyolcan veszítették életüket – írta a Maszol.ro. Megemelkedett a megye kórházaiban fekvők száma. Már 428 covidpáciens áll kezelés, illetve megfigyelés alatt Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Maroshévízen és Gyergyószentmiklóson. Vasárnap egyébként 6993 új fertőzöttet diagnosztizáltak több mint huszonnyolcezer teszt kiértékelése után. Romániában vasárnap 322 ember halt meg.

Rendhagyó módon ösztönzi a vakcina felvételére az embereket a lengyel kormány – mozgó oltópontokat állítottak fel a temetőkben mindenszentek és halottak napján. A mentőautókban és furgonokban lehet választani a vakcinák közül. Egyetlen ország sem maradt hétfőtől a brit kormány vörös utazási listáján, amelyen a koronavírus-fertőzés szempontjából legkockázatosabbnak ítélt államok és területek szerepeltek.

Worldometers: világszerte mintegy 247,605 millió a fertőzöttek száma, hivatalosan több mint 5,017 millióan elhunytak, és 224,257 millióan gyógyultak meg a betegségből. A Föld lakosságának eddig 38,69 százaléka kapott két oltást.

Kapcsolódó írásaink