Krónika
A WHO is segít Romániának
A vízágyú és a könnygáz is előkerült az olaszországi Triesztben tegnap, ahol a kötelező védettségi igazolás ellen tiltakozók foglalták el a kikötő bejáratát

Ismét rekordot döntöttek Oroszországban a napi fertőzöttségi adatok. Mint a TASSZ jelentette, az elmúlt 24 órában 34 325 új fertőzöttet azonosítottak, így a járvány kezdete óta a betegek száma átlépte a nyolcmilliót. Az egynapos késéssel közzétett hivatalos adatok szerint vasárnap 998-an haltak meg, így már 224 310 áldozatot követelt a pandémia. Szlovákiában 553-ra emelkedett a fertőzöttek száma vasárnap, meghalt nyolc beteg.
A helyben vett minták 99,9 százalékában a delta variánst mutatták ki szeptemberben. Kapcsolódó hír, hogy október 18-tól már öt járást érint a legsúlyosabb járványügyi helyzetet jelölő, fekete színű besorolás. Ezekben már a legszigorúbb óvintézkedések léptek érvénybe. A legtöbb, harminchét járás a pirosak közé tartozik, egyetlen járás sem kapott zöld jelölést. Az Új Szó cikke szerint a fekete besorolás eredményeként komoly szigorítások várnak a Bártfai, a Csacai, a Kuszucaújhelyi, az Ólublói és a Felsővízközi járás lakosaira.
Romániában több csaknem kétezer beteg várja a kórházak felvételi osztályain, hogy ágy szabaduljon fel számukra − jelentette ki Lucian Bode belügyminiszter. Hozzátette, az érintettek közül háromszáznak intenzív terápiás ágyra lenne szüksége. A mentők sorban állnak, arra várva, hogy otthagyhassák a pácienseket, az osztályokon pedig sok esetben csak egy szék jut az embereknek. Kapcsolódó hír, hogy a Romániában kialakult rendkívül súlyos járványhelyzet intenzitásának csökkentése érdekében az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is részt vesz az oltási kampány fellendítésében – mondta Alexandru Rafila, Románia WHO-képviselője a G4media.ro-nak.
Vakcina beadása nélkül jutnak egyre többen védettségi igazolványhoz Ukrajnában, Kárpátalján is egyre többen élnek ezzel a lehetőséggel − írja a Kárpáti Igaz Szó. A Pfizerrel „oltottak” megkapják a nemzetközi oltási igazolványt, amivel az Európai Unió-ban vállalhatnak munkát. Ezért akár 2–2,5 ezer hrivnyát (huszonöt-harmincezer ezer forint) is hajlandók fizetni.
A vízágyú és a könnygáz is előkerült az olaszországi Triesztben tegnap, ahol a tüntetők elfoglalták a kikötő bejáratát – számolt be az MTI. Az egyik legnagyobb európai áruforgalmi csomópontot a munkavégzéshez kötelező védettségi igazolás bevezetése ellen tiltakozó dolgozók bénították meg. Az érintettek ígéretük szerint október 21-ig folytatják a sztrájkot.
Az egymilliárdot is elérte az EU vakcinaexportja
Az Európai Unió több mint egymilliárd adag koronavírus elleni vakcinát exportált világszerte az elmúlt tíz hónapban – közölte tegnap Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Kiemelte, az EU területén gyártott vakcinákat több mint százötven államba szállították Japántól Törökországon, az Egyesült Királyságon, Új-Zélandon, a Dél-afrikai Köztársaságon át egészen Brazíliáig.
A kis és közepes jövedelmű országok koronavírus elleni vakcinával történő ellátására létrehozott COVAX programon keresztül az EU mintegy 87 millió adag oltóanyagot fuvarozott a rászoruló országokba. Von der Leyen elmondta: az európai felnőtt lakosság több mint hetvenöt százaléka teljes védettséget szerzett. Beszámolt arról is, hogy az EU vakcinaexport-tevékenységén felül az elkövetkező hónapokban legalább félmilliárd adag koronavírus elleni oltóanyagot adományoz a legkiszolgáltatottabb államoknak. Hozzátette: „Csakis akkor fogjuk legyőzni a pandémiát, ha mindenhol harcolunk ellene.”
(FP)
Gócpontból sikertörténet lett Japán
Az oltási kampány felgyorsulásának köszönhetően jelentősen visszaszorították a koronavírust a szigetországban. Amíg az olimpia idején még nagyon súlyos volt a helyzet, október közepén a megbetegedések csökkenésével látványos javulás következett be – közölte tegnap az AP hírügynökség. Tokióban az augusztusi rekord, a napi hatezres fertőzésszám után napok óta száz alatt van az új esetek száma, és vasárnap csak negyven új beteget találtak.
A hirtelen javulás okait még vizsgálják a tudósok, de azt már most valószínűsítik, hogy az átoltottság emelkedése nagy szerepet játszott a sikertörténetben. Az egészségügyi szakértők a pozitív fejlemények ellenére óvatosságra figyelmeztetnek, hogy ne ismétlődjön meg a visszaesés. Ennek érdekében fokozni szeretnék a vakcinálási kampányt.
(FP)
Worldometers: világszerte mintegy 241,605 millió a fertőzöttek száma, hivatalosan több mint 4,916 millióan elhunytak, és 218,821 millióan gyógyultak meg a betegségből. A Föld lakosságának csaknem 48,1 százaléka kapott legalább egy oltást.