Krónika

A tengerparthoz igyekezhetett a Vezúv melletti Herculaneumból menekülő férfi

Fejbe verhette egy gerenda

Egy menekülő vagy egy mentésben részt vevő ember földi maradványait találhatták meg több méter vulkáni kőzet alatt az olaszországi Herculaneumban, amelyet Pompejivel együtt temetett maga alá a kitörő Vezúv 79-ben.

A 40–45 év közötti férfi megkövült csontjait azon a helyen tárták fel, ahol a szerencsétlenség idején a tengerpart húzódott – közölte a hétvégén Francesco Sirano. A Herculaneumi Régészeti Park igazgatója szerint a vulkánkitörés nyomán a part később ötszáz méterrel kijjebb tolódott. A részleges csontvázat elszenesedett fadarabok alatt találták olyan szövet- és fémmaradványokkal együtt, amelyek a férfi személyes tárgyaiból, esetleg szerszámokból, fegyverekből és fémpénzekből származhatnak. Egy koponyasérülésből és a helyszínből arra lehet következtetni, hogy a menedéket kereső ember fejét egy épület lezuhanó gerendája törhette be.

Mivel hátrafelé esett el, valószínűleg még szembesült az elkerülhetetlen végzettel, mielőtt meghalt – mondta az igazgató. Sirano szerint a férfi talán a mentésben vett részt, talán későn jövő tagja volt egy olyan csoportnak, amelynek még sikerült elérnie a tengeren várakozó mentőcsónakokat. Emlékeztetett, 79-ben az idősebb Plinius hadvezér és író által vezetett hajóflotta sietett a herculaneumiak segítségére. Plinius maga odaveszett a parton, tisztjeinek azonban sikerült kihozniuk több száz embert.