Krónika

Covidgyógyszereket ajándékozunk Romániának

A tizenkilencmilliós lakosság 30,5 százaléka kapott legalább egy, 28,3 százaléka két dózist, az áldozatok száma jövő hét közepére átlépheti a negyvenezret is

Ezer doboz Favipiravirt küld Magyarország Romániának – jelentette be tegnap Szijjártó Péter. Bukarestben már a gyermekkórházak is megteltek a koronavírussal fertőzött kiskorúakkal.

Covidgyógyszereket ajándékozunk Romániának
Valamennyi romániai városban megteltek a kórházak koronavírusos betegekkel
Fotó: AFP/Daniel Mihailescu

A jövő hét elején ezer doboz Fa­vipiravir gyógyszert küld Magyarország Romániának – jelentette be tegnap a külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon. Szijjártó Péter közölte, akik nincsenek beoltva, könnyen bajba kerülhetnek, s ez világszerte beigazolódott. Az alacsonyabb átoltottsági szinttel rendelkező országok súlyosabb problémákkal néznek szembe – fogalmazott.

Aláhúzta, szomszédunknál a baj „csőstül jött”, mindenki hallhatott a szörnyű kórháztűzről a múlt héten. Azon vagyunk, hogy segítsünk, ezért rendszeresen konzultálunk Kelemen Hunorral, Románia miniszterelnök-helyettesével – írta Szijjártó Péter. Emlékeztetett, a Favipiravirral adott esetben jó esély lehet a súlyosabb tünetek elkerülésére vagy kezelésére. Hozzátette, minél eredményesebb a szomszédok védekezése, annál jobb nekünk.

Kapcsolódó hír, hogy Romániában az egészségügyi rendszer összeomlásával és a pandémia térnyerésével párhuzamosan lassan, de biztosan elkezdett bővülni az oltakozási kedv. Mint korábban többször beszámoltunk róla, az alacsony átoltottság és a delta va­riáns együtt padlóra küldte a kórházi ellátórendszert. Így a nagyobb baj elkerülése érdekében a határ menti megyékből hazánkba szállítják a súlyos betegeket.

Romániában csütörtökön 62 996 vakcinát adtak be, ebből 27 674 első dózis volt. Legutóbb május közepén kérték ennyien az első adagjukat, az április nagy roham után májusban bonyolították le a legnagyobb forgalmat az oltóközpontok. A második dózist 3282-en kapták meg csütörtökön, a harmadikat 32 040-en, ám ezzel együtt is rendkívül kevés a vakcináltak száma. Az elérhető legfrissebb adatok alapján a tizenkilencmilliós lakosság 30,5 százaléka kapott legalább egy és 28,3 százaléka két dózist. Az egynapos késéssel közzétett halálozási statisztika szerint csütörtökön 357-en hunytak el, így az áldozatok száma mára biztosan túlhaladta a 39 200-at, s ha ilyen ütemben bővül, jövő hét közepére átlépheti a negyvenezres határt.

Bukarestben már a gyermekkórházak is megteltek a koronavírussal fertőzött kiskorúakkal, ezért az orvosok arra kényszerülnek, hogy a kialakult betegség súlyosságának függvényében mérlegeljenek, és eldöntsék, hogy melyik pácienst veszik fel, és melyiket hagyják tovább várakozni – olvasható a Főtér cikkében. Hozzáteszik, ennyire súlyos helyzet eddig csak a felnőttbeteg-ellátásban mutatkozott.

Figyelmeztették korábban Londont a pandémia veszélyére

Négy évvel az új típusú koronavírus (SARS–CoV–2) okozta járvány kirobbanása előtt már figyelmeztették Londont a brit egészségügyi tisztségviselők egy koronavírus okozta pandémia eshetőségére. Éppen ezért sürgették a PPE-maszkok, a kontaktkutatás és a külföldi utasok ellenőrzését segítő rendszerek és eszközök beszerzését – írja a Guardian. A brit egészségügyi hatóságok 2016-ban egyfajta „hadgyakorlat” keretében vizionáltak egy koronavírus-járványt, amelyet a vírus közel-keleti típusa, a MERS–CoV okoz.

A szimulációban a vírus Londonon és Birminghamen keresztül érkezik a szigetországba, majd villámgyorsan terjed az egész Egyesült Királyságban. A szimulációról készült tanulmányt a Johnson-kormány vonakodott nyilvánosságra hozni, amit azzal indokolt, hogy csorbítaná a kormányba vetett közbizalmat, ám csütörtökön mégis kénytelen volt közkinccsé tenni az információszabadságról rendelkező törvények alapján. A jelentés kellemetlen helyzetbe hozhatja a kormányt, lévén a pandémia kitörésekor is a toryk voltak hatalmon.
(FP)

Már nem zöld kategóriás hazánk

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) jelentései szerint romlik a járványhelyzet Magyarországon, hiszen csütörtökön már a főváros és két régió piros, míg a többit narancssárga besorolású lett – írta a Hvg.hu. Az ECDC minden héten csütörtökön térképen adja ki az Euró­pai Unió tagállamaiban aktuális koronavírus-helyzetet.

A térkép azokon az adatokon alapul, melyeket a tagállamok jelentenek az ECDC-nek, ezek alapján négy kategóriába osztják a különböző régiókat: zöld, narancssárga, piros és sötétpiros. Piros jelzést akkor kap egy régió, ha százezer lakosra 75–200 fertőzött jut és a pozitív tesztek aránya kevesebb, mint négy százalék, vagy ha a százezer lakosra jutó új fertőzöttek száma 200–499 között van.
(FP)

Worldometers: a világon 237,7 millió a fertőzöttek száma, hivatalosan 4,85 millióan hunytak el, és 214,8 millióan gyógyultak meg a betegségből.

Kapcsolódó írásaink