Krónika
Harmadik generációs, algériai gyökerekkel bíró fiatal csatlakozott az Iszlám Államhoz
Fájó és egyben riasztó azzal szembesülni, hogy ilyesmi nálunk is előfordulhat – mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő
Megnyugtató tudni, hogy a magyar terrorelhárítás teszi a dolgát, időben és határozottan lép, ha úgy látja szükségét – mondta lapunknak Horváth József. Az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadóját annak nyomán kérdeztük, hogy hétfőn Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója bejelentette, egy, a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezethez köthető magyar fiatalt fogtak el.
Hajdu János utalt rá, ez az ügy összefügg a júniusban letartóztatott, magát iszlamistának valló, fiatal magyar férfi esetével, aki többféle terrortámadást tervezett Magyarországon. V. Kende kommunikációelemzése során találták meg beszélgetését a most elfogott T. Dominikkal. Ezzel egyidőben a német rendőrségtől is érkezett információ, miszerint a férfi különböző dzsihadista harcra buzdító anyagokat osztott meg online.
Az IP-címet azonosították Magyarországon. Az elfogott férfi több mint ezer fájlt mentett le a legkegyetlenebb kivégzési módokról, terrorpropagandáról, sőt, olyan oldalakat is elért, amelyekhez rendszergazdai hozzáférés szükséges – mondta a TEK főigazgatója.
Hozzátette, ma már szinte minden a neten zajlik. Kiderült az is, a 23 éves, magát muszlim vallásúnak valló T. Dominik nem jutott a radikalizálódás és merénylettervezés folyamatában még olyan messze, mint V. Kende, de ha most nem fogják el, egyenes út vezetett volna odáig. A férfi magyar, édesapja is Magyarországon született, de családja algériai gyökerekkel rendelkezett. A fiatalnak nagyon nehéz a családi háttere – emelte ki a főigazgató.
A terrorszervezetek pont az olyan embereket keresik, akik reményvesztettek, úgy érzik, senkik – mondta az esettel kapcsolatban Horváth József. Rendkívül fájó és egyben riasztó azzal szembesülni, hogy ilyesmi idehaza is előfordulhat – fogalmazott. Hiába vagyunk ugyanis a schengeni határokon és az Európai Unión belül, ha a bevándorlók második és harmadik, a demagóg, eszement és véres iszlamista propagandára fogékony generációját el lehet érni a világhálón keresztül is – vélte Horváth József. Egyben arra is felhívta a figyelmet, a hasonló hazai és külhoni példákat elnézve könnyen olyan benyomásunk támadhat, mintha ezek az – általában agymosott – emberek „fénymásolóval” készülnének Magyarországon és Nyugat-Európában egyaránt.