Krónika

Országváltó oltástagadók

Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatósága után a járványügyi hatóság is azt tanácsolja, hogy a 65 év felettiek mielőbb vegyék fel a harmadik vakcinát

Rohamosan fogy az oltás Ausztráliában. Az egyes államok vezetése által a canberrai kormánynak küldött jelentései szerint a rendelkezésre álló Pfizer-vakcinák száma szeptemberről októberre 10,9 millióról 8,4 millióra csökkent – írja a The Guardian.

Országváltó oltástagadók
Oszakában a játéktermek is rendelővé alakultak
Fotó: AFP

Új-Dél-Wales és Victoria államban hamarosan el szeretnék érni a hetvenszázalékos átoltottságot, ugyanakkor e két tartományban nyolcvan százalékhoz kötötték az újranyitást. Greg Hunt egészségügyi miniszter hétfőn úgy nyilatkozott, hogy sikerült megoldani a kérdést, de a kiszivárgott dokumentumok alapján ezután az egész hetet a hiány miatti tárgyalásokkal töltötte a helyi vezetőkkel.

Ugyanakkor az új-zélandi kormány tárgyalásokat kezdeményezett a KFC-vel és a McDonald’s-zal annak érdekében, hogy a gyorséttermekben is be lehessen oltani az embereket.

Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatósága (FDA) után a járványügyi hatóság (CDC) is azt tanácsolja, hogy a 65 év felettiek és a veszélyeztetett csoportok vegyék fel a harmadik oltást. A helyi lapok beszámolói szerint jelenleg az extra dózisok közül csak a Pfizer van engedélyezve az országban, és hat hónappal a második után lehet beadni.

Kapcsolódó hír, hogy egy pisai utazási iroda tulajdonosa beszámolt róla, hogy egy olasz nő tucatnyi repülőjegyet szeretett volna megváltani Romániába – írja a Főtér. Kiderült, hogy a hölgy egy tizenkét fős oltástagadó társaság tagja, akik eldöntötték, hogy Romániába költöznek az enyhébb szabályozás miatt. Olaszországban ugyanis október 15-től több területen kötelezővé teszik az oltási igazolást, például számos munkahelyen csak ennek birtokában lehet majd dolgozni.

Afrikában a teljes lakosságnak kevesebb mint négy százaléka kapta meg mindkét oltását szeptember közepéig, és az eddig beadott 5,7 milliárd adag oltóanyag túlnyomó többségét mindössze tíz országba szállították – írta a The Guardian.

Folytatódik a program

Visszatérnek az orvosok a hazai tanintézményekbe

Hat beteg meghalt, és 531 személynél mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a Koronavirus.gov.hu tegnap. Kiemelték, eddig 5 873 523 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 615 273-an a második, 691 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták. Az aktív fertőzöttek száma 8133, kórházban 438 főt ápolnak, közülük ötvennégyen vannak lélegeztetőgépen. Kiemelték, a beoltottak kevesebb mint egy százaléka betegszik meg, náluk a kór lefolyása jóval enyhébb. Hozzátették, a héten visszatérnek az oltóorvosok az iskolába, hogy beadják a második vakcinát a beoltott diákoknak. (KK)

Lehet menni vendéglőbe is

Japán még csak lazítana, Norvégia már megtette

A japán egészségügyi miniszter szerint rövidesen fel lehet oldani a vészhelyzeti szabályozásokat az országban – írja a The Guardian. Norihisa Tamura a tudósítás szerint arról beszélt, ezt az ország nagy részén a hónap végéig meg lehet tenni, Tokió-ban a kórházi ellátásra szorulók és a rendelkezésre álló kórházi ágyak számától függ, hogy meddig kell fenntartani az intézkedéseket. Ugyancsak a lap számolt be arról, hogy Norvégiában szombattól valamennyi, a koronavírushoz kapcsolódó korlátozást feloldanak. Nem lesz kötelező a távolságtartás, és az éttermek is teljes kapacitással működhetnek. (LMA)

Szigorú intézkedések

Belebegtette az éjszakai kijárási tilalmat Bukarest

Bukarest vörös besorolásba került járványügyi szempontból, miután meghaladta a lakosság három ezrelékét az utóbbi két hétben azonosított fertőzések száma. Országosan is rohamosan emelkedik a járványgörbe: meghaladta a hétezret az egy nap alatt újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma, ami több mint kétszerese az utóbbi két hét átlagának. A kormány múlt heti határozata értelmében csak az uniós digitális védettségi igazolással vagy friss negatív teszttel lehet belépni a vendéglátóhelyekre, mozikba és sportlétesítményekbe. Az intézkedések hatására emelkedni kezdett a lakosság oltakozási hajlandósága: szerdán 13 748-cal nőtt a beoltottak száma, ami több mint 85 százalékkal haladja meg az utóbbi hét átlagát. A beoltottakra nem lesz érvényes a beígért éjszakai kijárási tilalom. (FP)

Worldometers: világszerte mintegy 231,533 millió a fertőzöttek száma, hivatalosan több mint 4,745 millióan elhunytak, és csaknem 208,218 millióan gyógyultak meg a betegségből. Eddig a világ lakosságának 44,4 százaléka kapott egy dózist.

Kapcsolódó írásaink

Eredetiség-ellenőrzés

ĀFokozottan vizsgálják a védettségi igazolásokat Ausztriában, a hamisítókra börtön, a felhasználókra akár ötszáz eurós bírság vár