Krónika

Egyre több országban szigorítanak

Súlyos korlátozást kaptak a nyakukba azok az osztrákok, akik még nem vették föl a vakcinát

Az ukrán bevásárlóközpontokba speciális megfigyelőkamerákat telepítenek az ország minden megyéjében, ezek lehetővé teszik, hogy ellenőrizzék, hányan nem viselnek maszkot, illetve nem tartják be az előírt másfél méteres távolságot.

Egyre több országban szigorítanak
Egészségügyi dolgozók tüntetnek Párizsban az előírások ellen
Fotó: AFP/Jeff Pachoud

Ausztriában több mint kétszáz koronavírusos beteget kezelnek már intenzív osztályon, ezért szigorítottak a járványügyi előírásokon. Üzletekben, kozmetikai szalonokban eddig elég volt az egyszerű maszk viselete, de szerdától FFP2-es maszkot kell hordani. A több mint huszonöt fő részvételével tervezett rendezvényeken kizárólag azok lehetnek jelen, akik már felvették a vakcinát. Eddig száz fő volt a létszámhatár.

Az elmúlt 24 órában összesen 4640 új koronavírusos megbetegedést szűrtek ki Ukrajnában, és meghalt 93 beteg. Kapcsolódó hír, hogy tegnap kiderült, Szerbiában nem lehet valamennyi általános és középiskolában a hagyományos modell szerint megszervezni az oktatást. Mint Branko Ruzic oktatásügyi miniszter közölte, a tárca azt tervezi, hogy bevezetik a diákok rendszeres tesztelését.

Ismeretlen támadók megpróbáltak felgyújtani egy oltóközpontot Németország keleti részén egy kistelepülésen – jelentették német hírportálok. Az MTI beszámolója szerint a német-cseh határ térségében fekvő Eichben működő intézményt kedden késő este támadták meg. Kivárták azt a pillanatot, amikor a biztonsági őrök az épület másik oldalán tartózkodtak, és gyúlékony folyadékot tartalmazó palackokat hajítottak a kapunak. Kár nem keletkezett. A három elkövetőt keresi a rendőrség.

Keio Orvostudományi Díj


Japán egyetemi kitüntetést kapott Karikó Katalin


Orvostudományi díjjal tüntette ki a tokiói Keio Egyetem Karikó Katalin kutatóbiológus-biokémikust. A Keio Orvostudományi Díjat az mRNS-vakcinák kifejlesztéséhez vezető specifikus RNS-módosítás felfedezéséért ítélték oda a magyar tudósnak. A közlés szerint a díjról kilencven japán tudós dönt, miután korábban a világ minden tájáról begyűjtötték a javaslatokat.

A kitüntetettek egy érmet és tízmillió jent (huszonhétmillió forintot) kapnak. Karikó Katalin a múlt héten a Szilícium-völgy Oscarjának is nevezett Breakthrough-díjat is megkapta. Az általa által felfedezett módszer a rák és a szívbetegségek leküzdésében is reményt jelent.
(LMA)

Csökkentett fizetés jár a franciáknál az oltatlanságért

Felfüggesztik Franciaországban a munkavégzés alól azokat az egészségügyi dolgozókat, akiket eddig nem oltottak be koronavírus ellen – írta tegnap a Guardian. Egyes kórházakban ez súlyos problémát okozhat. A párizsi egészségügyi tárca jelezte, az ágazat alkalmazottjainak kötelező a vakcina felvétele. A legalább egy dózis felvételére vonatkozó határidő tegnap járt le.

Mint a hírből kiderül, a dolgozók fizetését csökkentik, és nem is mehetnek be a munkahelyükre, de a legfelsőbb bíróság döntése alapján egy alkalmazottnak sem mondhatnak fel. Az országban már hetek óta tüntetnek az intézkedés ellen. Kapcsolódó hír, hogy Romániában is felvetődött, legyen kötelező az oltás bizonyos munkaköröket ellátóknak, illetve a veszélyeztetett betegeknek.
(LMA) 

Worldometers: világszerte 226,848 millió fertőzött, több mint 4,666 millió halott és 203,608 millió gyógyult.

Kapcsolódó írásaink

Döcögve halad az oltakozás

ĀJoe Biden amerikai elnök azáltal gyorsítana, hogy kötelezővé tette a koronavírus elleni védekezést a száz főnél több embert foglalkoztató cégeknél