Krónika

Egyre nagyobb a szigorúság

Görögországban jövő márciusig szinte mindenhonnan kitiltották az oltatlanokat

Több mint 5600 koronavírusos beteget kezelnek kórházban Romá­niában. Mint a Maszol.ro oldalon olvasható, 675 fertőzött van intenzív osztályon.

Egyre nagyobb a szigorúság
Türelmesen várják a tesztelést a kelet-kínai Xiamen város polgárai
Fotó: AFP/STR

Szerbiában folyamatosan romlik a járványhelyzet, sőt Predrag Kon járványügyi szakértő szerint a következő két hétben még rosszabb lesz, és jelentősen nőhet az új fertőzöttek száma. Egyre többen kerülnek kórházba, és a szakértők szerint néhány napon belül a tízezret is elérheti az új fertőzöttek száma. Predrag Kon szerint mindennek a fegyelmezetlenség a legfőbb oka. Közben hétfőtől Szlová­kiában tíz napra csökkent a karantén ideje a pozitív koronavírusteszttel rendelkező személyek számára, amennyiben a lejáratot megelőző három napon már nincsenek tüneteik – adta hírül az Új Szó.

Görögországban jövő márciusig szinte mindenhonnan kitiltották az oltatlanokat. A mozikba, színházakba, múzeumokba és edzőtermekbe csak 48 óránál nem régebbi negatív teszttel léphetnek be a vakcinálatlanok.

A helyi médiumok az oltatlanok lezárásaként emlegették az intézkedést, ami ellen azonnal rengeteg érintett kezdett tiltakozni. Kapcsolódó hír, hogy belehalt a koronavírus okozta betegségbe az izraeli oltásellenes mozgalom egyik élharcosa. Chaj Saulian folyamatosan hangoztatta, hogy nincs járvány, az oltás felesleges és veszélyes.

Igazolás híján szinte sehová

Elképesztő intézkedéseket vezetett be Szlovénia

Kőkemény járványügyi szigorításokat vezet be Szlovénia szerdától. Mint a helyi lapok tudósításából kiderül, a védettségi igazolás szinte minden közéleti tevékenységhez szükséges lesz. A munkahelyeken, a tömegközlekedésen, a bevásárlóközpontokban, benzinkutakon, az orvosnál, de még a templomokban is kötelező felmutatni egy friss negatív koronavírustesztet, vagy igazolni kell, hogy az illető megkapta a szükséges oltásait vagy az elmúlt fél évben átesett a betegségen.

A Euronews tudósítása szerint a szlovén kabinet múlt pénteken döntött a korlátozásról, a vezetők szerint a napról napra romló adatok miatt indokolt a drasztikus fellépés. „A vendéglátóhelyek nem szolgálhatják ki azokat, akik nem tesznek eleget a feltételeknek, ebből a szempontból maga a tulajdonos vagy a személyzet is felelős, hogy ellenőrizze a védettséget” – hívta fel a figyelmet a szlovén gazdaságfejlesztési államtitkár, Simon Zajc. Az intézkedés jelenleg nem vonatkozik a 12 éven aluliakra, illetve nincs szükség igazolásra a sürgősségi ellátásban és az élelmiszerboltokban sem.
(LMA)

Újabb gócpont alakult ki Putienben

A csaknem hárommillió lakosú, kelet-kínai Putien városában múlt pénteken azonosították az új góchoz kapcsolódó első eseteket, és a koronavírusos esetek száma azóta nyolcvanötre nőtt. Közülük hatvannégy embernél alakultak ki a Covid–19 tünetei, huszonegyen egyelőre panaszmentes vírushordozók – jelentette az MTI. A megbetegedéseket a külföldről behurcolt koronavírus delta variánsa okozta.

A népszerű üdülőhelynek számító, több mint négymillió lakosú Hsziamenben az új hullámhoz kapcsolódóan keddig összesen 35 beteget azonosítottak. A városban betiltották az összejöveteleket, a beltéri szórakozóhelyeknek ideiglenesen be kellett zárniuk, pedig a jövő héten esedékes a Kínában fontos családi ünnepnek számító őszközépünnep. Mindkét helységben felfüggesztették a jelenléti oktatást és az óvodák működését, és a hatóságok korlátozták a kiutazást is.
(FP)

Worldometers: világszerte mintegy 226,273 millió a fertőzöttek száma, hivatalosan több mint 4,655 millióan elhunytak, és 202,925 millióan gyógyultak meg. A legtöbb áldozatot az Egyesült Államokban (680 ezer) szedte a járvány. A világ népességének 42,5 százaléka kapott minimum egy oltást.

Kapcsolódó írásaink