Krónika

Csomagtartóba zsúfolta a migránsokat

Afgán embercsempészt ítéltek el

Embercsempészés bűntette és a csempészett személyek sanyargatása miatt öt év börtönre ítélt a Sárvári Járásbíróság egy hat éve Magyarországon tartózkodó, oltalmazotti státusszal rendelkező afgán férfit – közölte Tóth András, a Szombathelyi Törvényszék sajtószóvivője.

A férfit a nem jogerős ítélet szerint 10 évre kitiltották Magyarország területéről is. A törvényszéki szóvivő kifejtette: a vádlott 2020 májusában, bérelt autóval a magyar–román határ közelébe, egy előre megbeszélt helyre ment, ahol tizenkét, Magyarországra illegálisan bejutott migránst zsúfolt a jármű utasterébe és csomagtartójába.

Az autót Nick község közelében egy közúti ellenőrzés miatt megállították a rendőrök, a benne ülőket pedig előállították. Az elsőfokú ítélet szerint a vádlott azzal, hogy a migránsoknak segítséget nyújtott a tiltott határátlépéshez, illetve szállította őket, embercsempészés bűntettét követte el. Azzal pedig, ahogyan az autó utasterében, de legfőképp a csomagtartóban összezsúfolta az embereket, sanyargatta őket.

Kapcsolódó írásaink