Krónika

Vírusbotrány Amerikában

Azzal vádolják az Egyesült Államok fő virológusát, hogy pénzzel támogatta a vuhani labor koronavírus kísérleteit, a republikánusok a lemondását követelik

Anthony Fauci, az Egyesült Államok allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézetének (NIAID) igazgatója – aki egyben Joe Biden amerikai elnök legfőbb egészségügyi tanácsadója is – lemondását követelik republikánus politikusok a kínai Vuhan víruskutató laboratóriumának lehetséges amerikai támogatása miatt kirobbant botrány kapcsán.

Vírusbotrány Amerikában
Anthony Fauci széke inog, bizonyítékok vannak arra, hogy pénzzel támogatta a vuhani virológiai kísérleteket
Fotó: AFP/Stefani Reynolds, Koki Kat

A botrányt az Intercept című amerikai oknyomozó portál írása robbantotta ki. Az írás dokumentumokra hivatkozva azt állítja, hogy az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH), amelyhez a Fauci irányította kutatóintézet is tartozik, korábban pénzügyileg támogatta a vuhani víruskutató intézet (WIV) különleges génsebészeti kutatásait, és hogy a vuhani laboratórium lehet a SARS–CoV–2-koronavírus által okozott Covid–19-világjárvány egyik lehetséges kiindulási pontja. Ugyanakkor 2021 májusában Fauci amerikai szenátusi bizottsági meghallgatásán kérdésre válaszolva kijelentette, hogy az amerikai NIH sohasem támogatta pénzügyileg, és most sem támogatja a különleges génsebészeti kutatásokat a vuhani víruskutató intézetben.

Az Intercept oknyomozó portál azonban az információszabadságról szóló amerikai törvény (FOIA) által lehetővé tett hivatalos adatkikérés nyomán bizonyítékot talált arra, hogy az NIH 3,1 millió dolláros denevér-koronavírus kutatási ösztöndíjat nyújtott egy EcoHealth Alliance elnevezésű csoportnak, amelyből a vuhani víruskutató intézet 599 ezer dollárt részben arra használt, hogy azonosítsa és génsebészeti úton megváltoztassa azokat a denevér-koronavírusokat, amelyek valószínűleg megfertőzhetik az embereket is.

A Daily Wire cikke idézte Richard Ebright professzort, a New Jersey állambeli New Brunswickben működő Rutgers Egyetem sejtbiológus szakértőjét, aki szerint a fenti dokumentumok azt bizonyítják, hogy a 2014-es és 2019-es NIH-ösztöndíjak valóban ilyen különleges génsebészeti kutatásokat támogattak a vuhani laboratóriumban, mégpedig az EcoHealth Alliance-csoporton keresztül.

Ebright szerint Fauci nem mondott igazat a szenátusi bizottsági meghallgatáson. A biológus megjegyezte: a dokumentumok azt bizonyítják, hogy az amerikai támogatások elősegítették Vuhanban egy új, a SARS-vírusok családjába tartozó koronavírus génsebészeti úton történt létrehozását.

Számos republikánus kongresszusi képviselő valódi válaszokat vár az ügyben és Faluci lemondását követeli.

WHO: Várni kell a harmadik oltással

Ismételten felszólította a gazdag országokat szerdán Genfben az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója, miután a korábbi hasonló felhívásai többnyire süket fülekre találtak, hogy az év végéig tartózkodjanak a koronavírus elleni emlékeztető oltásoktól. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz kijelentette: megdöbbentették a gyógyszergyártók kijelentései, amelyek szerint a vakcinaszállítmányok elegendőek mind az emlékeztető oltásokhoz, mind az oltóanyaghiányban szenvedő, sürgősen vakcinára szoruló országok számára.

A WHO főigazgatója leszögezte, nem tűrheti tovább némán, hogy a globális oltóanyag-szállítást ellenőrző cégek és országok azt gondolják, a világ szegényeinek be kell érniük a maradékkal. A gazdag országok – közöttük Izrael, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Spanyolország és az Egyesült Államok – már megkezdték, illetve fontolgatják a harmadik adag vakcina beadását a fertőzésnek leginkább kitett lakosoknak.
(FP)

Sinopharm-gyár épül Szerbiában

Letették a kínai Sinopharm koronavírus elleni oltóanyagának előállítására alkalmas vakcinagyár alapkövét csütörtökön a Belgrádhoz tartozó Zimonyban, a tervek szerint az üzem 2022 márciusában kezdheti meg a működését. A 30 millió euró értékű beruházás Szerbia, Kína és az Egyesült Arab Emírségek együttműködésével valósul meg, és havi hárommillió adag vakcina előállítására lesz alkalmas.

Szerbiában a kínai és az orosz védőoltás mellett a Pfizer–BioNTech, valamint az AstraZeneca vakcinája érhető el, de októbertől a Moderna által gyártott védőoltás is rendelkezésre áll. A nyugat-balkáni ország jó kapcsolatokat ápol Kínával és Oroszországgal, így Belgrád nagy mennyiségben vásárolt oltóanyagot keleti partnereitől, amivel az oltási kampány elején jelentős sikereket ért el. A kezdeti lendület után azonban az oltakozási kedv jelentősen csökkent az országban, ahol a nagykorú lakosság alig felét oltották be eddig.
(FP)

Aggasztó szlovén és horvát adatok

Meghaladta az ezret a napi új koronavírus-fertőzöttek száma Horvátországban és Szlovéniában is. Szlovéniában szerdára 1093 új koronavírus-fertőzöttet szűrtek ki. A vírus okozta Covid–19 szövődményeiben az elmúlt napon három beteg halt meg. A koronavírusos betegek közül 243-an vannak kórházban, 61-en intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú Szlovéniában eddig 1 008 808-an kaptak védőoltást, közülük 921 538-an már a második adagot. Ez az oltásra jogosult lakosság 48, illetve 44 százaléka.

A szomszédos Horvátországban az elmúlt 24 órában 1237 új esetet azonosítottak, így a járvány kezdete óta a SARS–CoV–2-koronavírussal fertőzöttek száma meghaladta a 379 ezret. Kórházban 540 beteget ápolnak, 62-en vannak lélegeztetőgépen. A négymillió lelket számláló Horvátországban eddig 1 747 068-an kaptak védőoltást – a jogosultak 43, a felnőtt lakosság 51,6 százaléka –, közülük 1 636 849-en már a második adagot is.
(FP)

Worldometers: világszerte meghaladta a 223,6 milliót a fertőzöttek száma, több mint 4,6 mil­lióan elhunytak,
és 200,1 millióan meggyógyultak a betegségből.

Kapcsolódó írásaink