Krónika
Rács mögött az unokázós banda vezetője
H. Ernőt az Egyesült Királyságból hozták haza, a bűnszervezet csaknem ötvenmillió forintos kárt okozott
Az unokatrükk módszer lényege, hogy a csalók jellemzően az esti órákban idős embereket hívtak fel, magukat rokonnak kiadva, és azt állították, hogy balesetet szenvedtek, ezért pénzre van szükségük.
A telefonban azt mondták, hogy mivel ők nem tudnak a helyszínre menni, egy ismerősüket küldik el.
H. Ernő egy huszonegy tagú bűnszervezet egyik vezetője volt, amelyet az Egyesült Királyságból irányítottak. Négy vezetőből (ezek egyike volt H. Ernő), két összekötőből, hat szervezőből és kilenc futárból állt – részletezte Nagy-Kovács Dávid. Angliából hívták telefonon a sértetteket, majd Magyarországról küldtek futárt.
A bűnszervezetet már teljesen felszámolták, minden tagját elfogták, a nyomozást tavaly év végén lezárták. H. Ernő nemzetközi körözését 2019 végén rendelték el, tavaly novemberben elfogták a brit hatóságok, Sheffieldben őrizetbe került, a napokban hozták haza Magyarországra. A 42 éves férfival augusztus 18-án landolt a gép a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Ezután börtönbe szállították, ahol más, korábbi bűncselekmény miatt jogerős börtönbüntetését tölti. Ezzel a banda minden tagja rács mögé került. Harminchárom rendbeli csalás, illetve pénzmosás köthető a bűnszervezethez, mintegy 47 millió forint kárt okoztak, ennek csaknem egyötödét kapták vissza az idős károsultak.