Krónika
Célkeresztben az oltatlanok
Ha nem nő az oltakozási hajlandóság, katasztrofális lehet a tél
Romániában az utóbbi időben csaknem a háromszorosára ugrott a koronavírus-járvánnyal összefüggő halálesetek száma – írja az MTI. Az utóbbi hét napon 30 százalékkal több fertőzött vesztette életét, mint a megelőző héten. A közzétett heti jelentések alapján az augusztus 9. és 15. közötti héten elhunyt 32 beteg közül egy kapta meg a kétdózisú oltás első adagját, a többi 31 beoltatlan volt.
Az elemzések azt igazolják, hogy a beoltatlanok közül került ki a fertőzöttek többsége – a múlt héten 82 százalékuk. Most 1167 fertőzöttet kezelnek kórházban, közülük 153 súlyos esetet az intenzív terápián. Romániában eddig 5,142 millió ember kapott legalább egy adag koronavírus elleni oltást.
Az oltatlanok járványa zajlik jelenleg Horvátországban, ezt mutatja az újonnan fertőzöttek, a kórházban kezelt betegek és az elhunytak összetétele – írta Vili Beros horvát egészségügyi miniszter csütörtökön Twitter-oldalán. „A horvát kormány az ország minden állampolgára számára elérhetővé tette a vakcinát.
Rajtuk áll a döntés” – húzta alá. Mint mondta, a koronavírus-járvány következtében június vége óta 254-en haltak meg, a nyolcvan százalékuk nem volt beoltva. A valamivel több mint négymillió lelket számláló országban eddig csak 1 688 016-an kaptak védőoltást – a jogosultak 41,6, a felnőtt lakosság 49,9 százaléka –, közülük 1 564 842-en már a második adagot is felvették.
A szomszédos Szlovéniában csütörtökre 381 új koronavírus-fertőzöttet szűrtek ki. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 964 120-an kaptak védőoltást, közülük 862 040-en már a második adagon is túl vannak. Ez az oltásra jogosult lakosság 46, illetve 41 százaléka. Milan Krek, a szlovén közegészségügyi intézet (NIJZ) igazgatója szerint ha nem nő az oltottak aránya katasztrofális télnek néznek elébe.
Német EP-képviselő véleménye
Magyar példa bizonyítja a Szputnyik V sikerét
Gunnar Beck német EP-képviselő szerint hamarosan az EU-ban is jóváhagyják az orosz vakcinát. Hozzátette, hogy a magyar járványkezelés látványos sikere a Szputnyik V gyors beszerzésének is köszönhető. Az Izvestia.ru című orosz lap cikkében megszólaló Beck kifejtette, hogy a Szputnyik V vakcina nagy tételben történő magyarországi beszerzése óvatos reményre adhat okot, hogy a következő hat-kilenc hónapon belül az EU-ban is jóváhagyják a Szputnyik V vakcinát – írja a Mandiner. – Még az EU sem hagyhatja figyelmen kívül, hogy az orosz oltóanyaggal történő oltás elősegítette a magyarországi járványügyi helyzet jelentős javulását – tette hozzá.
(FP)
Worldometers: világszerte 211 millió a fertőzöttek száma, hivatalosan 4,4 millióan elhunytak, és 189 millióan gyógyultak meg a betegségből.