Krónika
Kártérítés jár az utasoknak
Mivel a sofőr sajnálatosan elhunyt, egészen biztos, hogy lesz egy közigazgatási eljárás, ahol vizsgálni fogják a baleset okát, és ez a procedúra hónapokig, akár fél évig is eltarthat

Bár sok még a kérdőjel a tragikus, nyolc emberéletet követelő buszbaleset kapcsán, de az bizonyos, hogy az utasok vétlen elszenvedői a balesetnek, a sofőr felelőssége pedig jelenleg kérdéses – hangoztatta lapunk megkeresésére Herpy Miklós közlekedési szakjogász. Mint kifejtette, az utasok a busz kötelező felelősségbiztosítójától tudnak majd kártérítést kérni, amelynek nemcsak az elszenvedett sérülésekért kell jótállnia, hanem az egyéb károkért is. Ide tartozik egyebek mellett a kereset kiesése, a szenvedés, a hozzátartozó elvesztése, a temetési költségek, a tartáspótló járadék is. Utóbbi azokat a fiatalkorúakat illetheti, akiket eltartottak – fogalmazott Herpy Miklós.
Ha mindenki a tőle telhető legnagyobb gondossággal járt el, s ennek ellenére – mondjuk egy, a hírekben szereplő durrdefekt miatt – következett be a tragédia, akkor az műszaki hiba, s ez esetben főszabály szerint a jármű üzembentartója és annak biztosítója köteles az utasok kárát megtéríteni – mondta a szakember. Beszélt arról is, mivel a sofőr sajnálatosan elhunyt, egészen biztos, hogy lesz egy közigazgatási eljárás, ahol vizsgálni fogják a baleset okát. Egy ilyen nyomozás hónapokig, alkalmasint akár fél évig is eltarthat – mondta. Szinte biztos, a rendőrök már a helyszínre hívtak egy műszaki szakértőt, aki összeállít egy balesetelemző szakvéleményt – húzta alá Herpy Miklós. Beszélt arról is, bár a tűzoltók feladata alapvetően az embermentés, a közben előfordulhat, hogy megváltoztatják a baleseti helyszínt, ám ez érdemben nem befolyásolja a hatóságok munkáját.
„Saját, több évtizedes ügyvédi múltamban ugyan nincs durrdefektes eset, de abban biztos vagyok, ha kiderül, hogy valaki hanyagsága miatt ment tönkre a kerék, majd borult föl a jármű, akkor az halálos tömegszerencsétlenségnek tekinthető, amelynek büntetési tétele kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés. Ilyenkor a középmértékből, azaz öt esztendőből indul ki a bíróság, s ehhez képest veszi figyelembe a súlyosbító- vagy enyhítő körülményeket. A látottak alapján szerintem bizonyos, hogy közúti baleset okozásának vétségével, azaz bűncselekménnyel állunk szemben” – fogalmazott Herpy Miklós. Az ügyvéd fölhívta a figyelmet arra is, a buszon lévő utasok és az elhunytak hozzátartozói az eljárásban sértett státuszban lesznek, azaz már most kérhetnek információkat és iratokat a rendőrségtől, illetve előleget a jármű biztosítójától.
Este derült ki, hogy a rendőrség halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset okozása miatt indított eljárást.