Krónika
Karanténba kerül Canberra
Koronavírus. Sydney-t hét hete lezárták, de nem javulnak a mutatók

Egyetlen új fertőzött miatt egyhetes zárlatot vezetnek be az ausztrál fővárosban, ahol több mint egy év után újra egy belföldi, azaz nem behurcolt koronavírussal fertőzött személyt azonosítottak. A karantén négyszázezer embert érint. A lakosok csak az alapvető szükségletek – bevásárlás, gyógyszer kiváltása, munkába, iskolába járás, oltás felvétele – miatt hagyhatják el otthonaikat. A bejelentés után hosszú sorok alakultak ki a boltokban – tudósított a BBC.
Az országban jelenleg a vírus delta variánsa terjed, ennek nyomán több régióban ismét szigorú korlátozásokat vezettek be. Canberrán kívül a két legnagyobb ausztrál városban is – Melbourne-ben és Sydney-ben – lezárás van érvényben.
Hiába tart hét hete a karantén Sydney-ben, az esetszámok magasak. Új-Dél-Wales államban – ennek a fővárosa Sydney – csütörtökre 345 új fertőzöttet találtak, ami újabb rekord, és két ember elhunyt. Kibővítik a rendőrség jogkörét, és további katonákat rendelnek a városba. A rendőrségnek joga lesz visszafordítani azokat, akik megpróbálják elhagyni a várost. Több száz fegyvertelen katonának a fertőzöttek számára elrendelt karantén betartatása a feladatuk.
Ausztrália 2020-ban karanténnal és határzárral igyekezett megfékezni a járványt, hónapokig sikerrel. Az oltási kampány most lassan halad, részben azért, mert még mindig sokan vannak, akik nem akarnak oltakozni.
A lakosság kevesebb mint negyede vette fel eddig az oltás mindkét adagját. Sokaknak elegük van a lezárásokból, ezért utcára vonulnak. Összességében alacsony az esetszám, alig több mint 37 700-an kapták el a vírust a járvány kezdete óta, és 947-en vesztették életüket.
Kölcsön és adomány
A csehek és Vietnám is kap hazánktól vakcinát
Csehország és Vietnám koronavírus elleni védekezését is segíti Magyarország – közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára Facebook-oldalán. Úgy fogalmazott: „Akinek van vakcinája, az tud oltani, akinek nincs, az nem. Ez ilyen egyszerű.” Hozzátette: a sikeres beszerzéseknek köszönhetően Magyarországnak van vakcinája, sőt segíteni is tudunk szövetségeseinknek, partnereinknek.
Csehország és Vietnám is segítséget kért, ezért a kormány döntése értelmében Magyarország százezer Janssen-vakcinát ad kölcsön Csehországnak, Vietnámnak pedig százezer adag AstraZeneca-vakcinát és százezer antigéngyorstesztet adományoz. Felhívta a figyelmet, hogy Csehország az egyik legfontosabb európai szövetséges. A járvány kitörése óta Magyarország már több mint 440 ezer vakcinát adott kölcsön a cseheknek. (FP)
Nagy a nyomás a kórházakon
Éjszakai kijárási tilalom Kréta fővárosában
A görögországi Míkonosz, Zákinthosz és Hanía városa után Kréta szigetének legnagyobb településén, Iraklionban is éjszakai kijárási tilalmat vezettek be. Szerdától augusztus 17-ig érvényes az intézkedés, hajnali egy és hat óra között. A csoportosulások elkerülése érdekében tilos a zene a bárokban és az éttermekben, a húsz főnél népesebb rendezvényeket szintén betiltották.
A hatóságok megítélése szerint az idegenforgalmi szezon csúcsidejében a kedvelt turistacélpontnak számító krétai város jelentős kockázatot jelent a járvány újbóli fellángolása szempontjából. Görögországban már a négyezret is meghaladta a napi új fertőzöttek száma. A delta variáns terjedése nagyon aggasztja a hatóságokat. Krétán több mint 180 covidos beteget ápolnak kórházban, nagy a nyomás a kórházakon. A 10,7 milliós lélekszámú Görögországban eddig mintegy 5,4 millió ember kapott két adag védőoltást.
(PS)
Sok a fiatal a fertőzöttek között
Tokióban az orvosi ellátás összeomlásától tartanak
Egyre súlyosabb a járványhelyzet Tokióban, ahol vasárnap ért véget az olimpia, és augusztus 24-én kezdődik a paralimpia. Japán sajtóorgánumok a kormány szakértőire hivatkozva azt közölték, hogy immár ellenőrizhetetlen katasztrófáról van szó, amelynek következtében összeomolhat az orvosi ellátás. A fővárosban – ahol augusztus 31-ig vészhelyzetet hirdettek – csütörtökön 4989 új fertőzöttet regisztráltak, ez a második legmagasabb szám az utóbbi hónapokban.
Az új fertőzöttek többsége húszas éveiben járó fiatal. A súlyos tüneteket produkáló betegek száma pedig 218-cal rekordot döntött. Japánban több mint 15 ezer új fertőzöttet azonosítottak egy nap alatt. A tokiói játékok zárt kapuk mögött zajlottak, a paralimpiával kapcsolatban még nem született döntés. Szakértők azt követelik, hogy július elejéhez képest a kormány csökkentse a felére az utcán és a bevásárlóközpontokban tartózkodó emberek számát.
(PS)
Worldometers: világszerte meghaladta a 205,8 milliót a fertőzöttek száma, több mint 4,3 millióan elhunytak, és 184,8 millióan meggyógyultak.