Krónika

Lángokban a Mediterráneum

Évián azért is javul a helyzet, mert a tűznek már nem maradt mit felemésztenie

Dél-Európa napok óta küzd az erdőtüzekkel. A természeti katasztrófa felszámolásához segítség érkezett az Európai Unióból.

Lángokban a Mediterráneum
Tűz, füst és korom. Nem sok marad az egykor virágzó olasz tájból
Fotó: AFP/NurPhoto/Davide Pischettol

Görögországban eddig kilencvenezer hektár vált a lángok martalékává, ebből mintegy 51 ezer a második legnagyobb görög szigeten, Évián pusztult el. Ugyanakkor Évián a helyzet valamelyest javulni látszik. Egyrészt azért, mert annyi minden égett el, hogy a tűznek nem maradt mit felemésztenie, másrészt mivel az ország többi részén sikerült valamelyest ellenőrzés alá vonni a tüzeket, a műveleti egységek most a szigetre összpontosíthatnak. Kedden az oltást az is elősegítette, hogy nem volt erős szél.

Erdőtűz pusztít Olaszország adriai partján is. Teljesen ki kellett üríteni egy nyaralóövezetet Campomarinóban, ahol a hotelekből, kempingekből és nyaralókból több mint négyszáz embert evakuáltak. Amíg délen az erdőtüzek, északon árvíz és földcsuszamlás fenyegeti a lakosságot. Dél-Tirol tartományban 87 milliméter eső esett egy nap alatt, elárasztva több utat. A Comói-tó vízszintje is megemelkedett.

Az Európai Unió polgári védelmi mechanizmusa révén további tizennégy tűzoltó repülőgépet, mintegy 1300 mentőautót, három helikoptert és 2500 egyéb járművet mozgósított Görögország, Észak-Macedónia, Albánia, Olaszország és Törökország kérésére. A legutóbbi felajánlások Franciaországtól, Németországtól, Lengyelországtól, Ausztriától és Szlovákiától érkeztek, ezek szárazföldi tűzoltó egységeket küldtek. Franciaország két tűzoltó repülőgépet irányított Olaszországba, Csehország és Hollandia ugyancsak két helikoptert mozgósított a tűzvész sújtotta albániai területekre.

Törökországban is tomboltak a lángok, amelyek legkevesebb nyolc ember életét követelték az ország legnépszerűbb üdülőkörzeteiben.

Szibériában is égnek az erdők. A hetek óta pusztító tüzekben 15 millió hektár erdő égett le. Kaliforniá­ban elpusztult a 19. századi aranyláz korából ismert Greenville városa, ahonnan 800 embert evakuáltak.

Kapcsolódó írásaink