Krónika
Izraelben és Kínában is terjed a fertőző delta variáns
Veszélybe kerülhetnek az ultraortodox közösségek
Több mint 3300 új fertőzöttet azonosítottak egy nap alatt. „Nem látunk hatvan évnél fiatalabb oltottakat a kórházakban” – mondta Saron Elroj Prájsz, az izraeli egészségügyi minisztérium közegészségügyi osztályának vezetője.
Hozzátette, a megfertőződött oltottak nyolcvan százaléka senkinek sem adta tovább a vírust. Időközben a szakértők a fertőzések és a megbetegedések növekedésétől tartanak az ultraortodoxoknál, ugyanis e közösségekben megkezdődött a tanév. Csaknem félmillió hatvan év feletti ember már felvette a harmadik oltást. Az izraeli lakosság oltottsága körülbelül hatvannégy százalékos.
Kínában július közepén Nankingból, egy repülőtérről indult el a delta variáns okozta újabb hullám. Azóta a kilencmillió lakosú városban összesen 231 megbetegedést regisztráltak, a lakosságot pedig öt körben tesztelték. A járványhelyzet a szomszédos Jangcsouban fordult súlyosabbra, ahol mostanáig 346 új esetet azonosítottak. Vuhan teljes tizenegymilliós lakosságát is letesztelték, de mindössze kilenc embernek lett pozitív a tesztje.
Lapzártakor érkezett hír szerint Nyugat-Londonban az oltásellenesek megrohamozták a BBC helyi irodáját. A létesítményt védő rendőrök végül csak erősítést hívva tudták visszaverni a tömeget.
Kötelező oltást szorgalmaz Fauci
Százezer fölé emelkedett a napi esetszám vasárnap az Egyesült Államokban. Anthony Fauci, Joe Biden elnök járványügyi főtanácsadója arról beszélt, reméli, hogy az Amerikai Élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) még e hónapban teljes jóváhagyást ad a Pfizer-vakcinára – erről írt az AP hírügynökség. Így Fauci szerint vállalkozásokban, kollégiumokban, egyetemeken is kötelezővé tehető az oltás. A hatóság eddig csak vészhelyzeti engedélyt adott a különböző oltóanyagokra – így a Pfizerhez hasonlóan a Modernára és a Johnson & Johnson-ra is.
Bár mérlegelték, de az országban nem rendelték el a szövetségi dolgozóknak a kötelező oltást, de több állam hozott saját szabályokat. Kaliforniában például már kötelező a vakcina az egészségügyben és a közszférában dolgozóknak. Több cég – többek közt a United Airlines légitársaság és a Disney – is elrendelte az amerikai irodákban dolgozó alkalmazottainak a kötelező oltást.
(PS)
Worldometers: világszerte mintegy 203,650 millió a fertőzöttek száma, hivatalosan több mint 4,311 millióan elhunytak, és 182,9651 millióan gyógyultak meg a betegségből.