Krónika
Tesztelik Vuhan teljes lakosságát
Egy év után újra megjelent a vírus a közép-kínai nagyvárosban, tizenegymillió embert szűrnek

Kínában július 20-án a nankingi reptéren, takarítók körében fedeztek fel hosszú idő után új eseteket. A vírus valószínűleg egy Oroszországból érkező gépen jutott be az országba. Azóta több városban azonosítottak fertőzési gócpontokat. A Pekinghez hasonló nagyvárosokban több millió embert teszteltek, egész lakónegyedeket zártak el a külvilágtól, és szigorú kontaktkutatással sokakat karanténba helyeztek.
Yangzhouban például háztartásonként egy ember mehet csak ki bevásárolni. Peking megtiltotta a turisták beutazását. A Reuters tudósítása szerint az országban július közepe óta több mint négyszáz helyi esetet mutattak ki. Az esetszámok emelkedését a delta variáns megjelenésével magyarázzák.
A vírus újra felütötte a fejét a járvány 2019. december végi kiindulópontjának tartott Vuhanban is. Kedden hét helyi fertőzést azonosítottak, erre tavaly június óta nem volt példa. A betegek által lakott városrészt és az egyik fertőzött munkahelyéhez közeli hét lakónegyedet vesztegzár alá helyezték.
„A metrók már üresek, az emberek gyorsan eltűntek” – mesélte egy helyi lakos a Global Timesnak. A metróban újra kötelező a maszkhasználat, mérik a testhőmérsékletet. Az iskolák átállnak az online oktatásra, a tanárok és a diákok vakcinációját felgyorsítják. A hatóságok állítják, a kínai vakcinák hatásosak a delta variáns ellen. A fertőződések eredete arra vezethető vissza, hogy a hét beteg egyike kapcsolatba került egy Csiangszu tartományból (ennek a székhelye Nanking) érkezett turistacsoporttal.
Kína szárazföldi részén kedden összesen 61, belföldi fertőzésből eredő, azaz nem külföldről behurcolt esetet azonosítottak.
Elsősorban idősek kaphatják meg
A németek is engedélyezik a harmadik oltást
Németországban szeptembertől kaphatják meg a koronavírus elleni harmadik védőoltást a különböző egészségügyi rizikócsoportokba tartozó emberek – erről döntöttek hétfőn a német tartományi egészségügyi miniszterek a szövetségi kormánnyal egyetértésben Berlinben.
Klaus Holetschek bajor egészségügyi miniszter szerint a többi között mobil oltási csapatokat alkalmaznának az idősotthonokban, illetve gondozóintézményekben, hogy a kockázati csoportokba tartozó emberek megkapják az emlékeztető oltásukat. Mint mondta, ebbe a körbe tartoznak a nagyon idős emberek, illetve azok, akiknek gyenge az immunrendszerük. A 12–17 év közötti korosztály beoltási lehetőségeit is kiterjesztik az iskolakezdés előtt, őket Pfizer- és Moderna-vakcinákkal oltják be.
(FP)
Újra előkerült a teória
Republikánusok: laborból szabadult ki a vírus
A bizonyítékok túlnyomó többsége szerint a koronavírus egy laboratóriumból szabadult ki – ezt állítja az Egyesült Államokban a Republikánus Párt tagjai által készített jelentés. Most kétpárti nyomozást sürgetnek – adta hírül a Reuters. Azt állítják, a Vuhani Virológiai Intézetben – amelyet a kínai és az amerikai kormány is támogat – a kutatók azon dolgoztak, hogy úgy módosítsák a kórokozót, hogy az képes legyen embereket megfertőzni.
Megemlítik, hogy 2019. júliusában az intézet 1,5 millió dollárból teljesen meg akarta újítani a veszélyes hulladékot kezelő rendszerét, ami mindössze kétéves volt. A vírus szerintük már 2019. szeptember 12. előtt kiszabadult a laborból. Az Egyesült Államokban többször felmerült már a laborszökevény-elmélet, de ezt Kína rendszeresen visszautasította.
(PS)
Worldometers: világszerte már a 200 millióhoz közelít a fertőzöttek száma, több mint 4,2 millióan elhunytak, és 180,3 millióan meggyógyultak.