Krónika
Hiába a jel, ha nem ér el
Visszasírják a jól bevált szirénákat az árvízzel sújtott térségek lakói

A német polgári védelmi hivatal vezetője ezzel finoman kritizálta Horst Seehofer belügyminisztert, aki hétfőn a Rajna-vidék–Pfalz tartománybeli Bad Neuenahr városban, az áradások által leginkább érintett térségben azt mondta, hogy a helyi meteorológia szolgálat „viszonylag helyes” előrejelzést adott a bekövetkező eseményekről. A belügyminiszter ugyanakkor elismerte, a hatóságoknak le kell majd vonniuk a tanulságokat, amint a helyreállítás befejeződik.
Roger Lewentz, Rajna-vidék–Pfalz tartomány belügyminisztere az Ahr-folyó partján található Schuld faluban egyebek mellett azt mondta, a helyi hatóságok nagyon gyorsan próbáltak reagálni, de a víz berobbant. Rendelkezésre állhatott akár a legjobb távközlési eszköz is, ha az épületekkel együtt azt is elmossa az áradat, akkor valójában semmink nincs – ismerte be Lewentz.
Martina Fietz kormányszóvivő szerint megfelelően működött a Nina nevű telefonos alkalmazás – amire a kárt szenvedettek a közösségi oldalakon úgy reagáltak, hogy a működésképtelenre ázott mobil bázisállomások és az áramszolgáltatás híján tölthetetlen telefonokon vajon miként kaphatták volna meg a friss híreket?
A helyi lapok emlékeztetnek arra is, hogy hiába tudósított a televízió és a rádió a legfrissebb eseményekről, ha a helyi lakosság villany hiányában se tévét nem tudott nézni, se rádiót nem tudott hallgatni. Egy idősebb térségi polgár azt írta, régen minden faluban volt sziréna egy folyton töltött akkumulátorral meg egy egyszerű rádió vevőkészülékkel. Amikor pedig megjött az éterből az utasítás, akkor a kürt addig bömbölt, amíg volt a telepben „kraft”. Hosszú búgás – bombázás, rövid kürtszók – más veszély – fogalmazott.