Krónika
Meghosszabbíthatják Katzenbach-ügy gyanúsítottjainak letartóztatását
Megtalálták tavaly a holttestet
Tekintettel a kiemelkedően súlyos bűncselekmény jellegére, a gyilkosság módjára és a nyomozás érdekeire, az ügyészek javasolják, hogy hosszabbítsák meg három hónappal a 49. éves Sz. Lajos, az 51 éves L. István és az 51. éves H. Lajos letartóztatását. Katzenbach Imre holttestét tavaly ásták ki egy mezőgazdasági területen a rendőrök.
A sportoló megölésével az ismert rapper, Curtis testvérét, Sz. Lajost és L. Istvánt gyanúsítják. Őket H. Attila vallomása alapján tartóztatták le. A megalapozott gyanú szerint az 51 éves H. László 2009 augusztusában megbízta a jelenleg is börtönben lévő 50 éves H. Attilát a volt futballista megölésével.
A férfi elfogadta a megbízást, majd 2009 szeptemberében Baranyajenő térségébe vitte az MTK volt labdarúgóját, ahol az elkövetésbe bevont Sz. Lajos és L. István anyagi haszon ígéretéért cserébe kioltotta Katzenbach életét. H. László ügyvédje, Zamecsnik Péter azt mondta, hogy mindenképp fellebbeznek majd a végzés ellen, ha az ügyészség indítványa alapján meghosszabbítják ügyfele letartóztatását.