Krónika

Szélsőséges oldalakat követett az iszlamista

Jó tanuló, visszahúzódó volt V. Kende

Furcsa és visszahúzódó gyerekként emlékezett általános iskolai osztálytársa a múlt héten Kecskeméten elfogott 21 éves egyetemistára, aki a gyanú szerint terrorcselekményekre készült Magyarország területén, és mártírhalált is vállalt volna.

A Borsnak egy volt osztálytársa arról beszélt, a fiút kipécézték, nem keményen szívatták, de a közösségből kicsit kinézték. Szerinte V. Kende nagyon jó tanuló volt. A közösségi oldalon Hüsseyin Ziyad V. arab néven szereplő fiatal több radikális iszlamista oldalt is követett, sőt a Magyar Nemzet információi szerint a szélsőbalos Antifával is szimpatizált. A Magyar Iszlám Közösség már múlt szerdán elhatárolódott a fiataltól.

„A Magyar Iszlám Közösségnek semmi köze sincs a hírekben szereplő terrorcselekmény előkészítésének gyanújával őrizetbe vett, magát állítólag »iszlamistának« valló magyar férfihoz” – írták Facebook-oldalukon. „V. Kende nem volt tagja a közösségünknek, soha egyetlen programon sem jelent meg, és egyikünk sem ismerte őt” –  hangsúlyozta a Muszlim Ifjúsági Társaság is. „Mélységesen elítélünk mindennemű terrorcselekményt, és gratulálunk a TEK-nek, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy béke legyen Magyarországon és a világban” – tették hozzá.

Kapcsolódó írásaink

Értékvesztettek a célkeresztben

ĀCsak azokat a fiatalokat tudják az iszlamisták könnyen elérni a sötét weben, akik legalább középszinten beszélnek angolul – a radikalizálódáshoz nem kellenek évek – véli a szakértő

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom