Krónika
Értékvesztettek a célkeresztben
Csak azokat a fiatalokat tudják az iszlamisták könnyen elérni a sötét weben, akik legalább középszinten beszélnek angolul – a radikalizálódáshoz nem kellenek évek – véli a szakértő

Az Iszlám Állam sajnos elképesztően jól alkalmazza a világhálót, a közösségi terek nyújtotta előnyöket – mondta lapunk kérdésére Horváth József biztonságpolitikai szakértő. Mint kifejtette, a szereptévesztett, értékek nélkül felnőtt vagy azok híján élő, bármi miatt frusztrált fiatalok elsőrendű célpontjai az aljas, a csak látszólag magas erkölcsi tartalmakat hangoztató propagandának. A radikálisok nem véletlenül keresik az efféle csapdában vergődő ifjakat – fogalmazott. „Egyetemista, jól szituált, fiatal, és a többségi társadalomhoz tartozik – ezért eleve kevéssé gyanús bárki szemében –, szerintem ezért volt fontos a kecskeméti fiatalember az iszlám terroristáknak” – mondta Horváth József.

Beszélt arról is, csak azokat lehet könnyen elérni a sötét weben, akik legalább középszinten beszélnek angolul, így ez egy erős társadalmi választóvonal. A radikalizálódáshoz egyébként nem kellenek esztendők.
Emlékezetes, hogy a hetvenes–nyolcvanas évek nyugati, szélsőbaloldali szervezeteihez csatlakozó ifjak is szinte mind jó vagy kiváló anyagi helyzetű családok leszármazottjai voltak, mégis extrém rövid idő alatt lettek a pusztító eszmék kiszolgálói.
Egy bomba elkészítésének receptjét már a „sima” neten is megtalálhatjuk, nem kell ezért mélyebbre ásni, és az alkatrészek feltűnésmentesen megvásárolhatók akár személyesen is – hangsúlyozta. A hatóságok most vélhetően azon dolgoznak, hogy felgöngyölítsék a fiatalember kapcsolati hálóját.
A radikalizmus ellen sajnos nincs védőoltás, ami annyit tesz, hogy ez akár nálunk is előfordulhat. Az, hogy most időben sikerült megakadályozni a térnyerését, azt jelzi, a magyar hatóságok ott vannak azokban a chatszobákban is, ahol ezt az aljasságok kifőzték – tette hozzá Horváth József.
Hajdu: A fiatal azt várta, hogy tettével a paradicsomba jut

Mártírhalált is vállalt volna az a 21 éves fiatalember, akit kedden Kecskeméten fogott el a Terrorelhárítási Központ (TEK) – erről beszélt a TEK főigazgatója az M1 csatornán. Hajdu János közölte: a fiatalember az Iszlám Állam által működtetett zárt fórumon kifejezetten ajánlkozott arra, hogy olyan típusú támadást hajtson végre Magyarországon, amely nagy tömegeket érint. Hasonló típusú támadás, elfogás Magyarországon még nem történt, de Európában már találkoztak ezzel a jelenséggel.
Példaként említette a nizzai merényletet, ahol 2016 júliusában a francia nemzeti ünnepet lezáró tűzijátékot néző tömegbe hajtott egy teherautó: nyolcvanhatan haltak meg, több mint kétszázan megsebesültek. Nem erősítette meg azt a sajtóinformációt, hogy a fiatalember a labdarúgó Európa-bajnokság magyar–portugál mérkőzésén akart volna robbantani. Hajdu János kijelentette, a fiatalember a tettétől azt várta, hogy a paradicsomba jut, vagyis – a főigazgató értékelése szerint – ezzel felesküdött az Iszlám Államra, emiatt azonban terrorszervezet tagjává válhat, ami súlyosabb bűncselekményi megítélést jelent.
A Telex.hu információi szerint a gyanúsított, a 21 éves egyetemista V. Kende korábban a Kecskeméti Piarista Gimnázium tanulója volt. Édesapja ügyvéd, édesanyja pedagógus. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a kutatás során robbanóanyagot nem, elektronikus adathordozókat viszont lefoglalt. A fiatal nem tett beismerő vallomást. Szerdán elrendelték letartóztatását.
(PS)