Krónika

Sok helyen döcög az oltás, maradnak a korlátozások Nyugat-Európában

Ausztriában az üzleteknek, rendezvényeknek továbbra is este tíz a zárórája, Finnországban kevesebb mint kilenc százalék a teljesen immunizáltak száma

Továbbra sem közlekedhetnek szabadon a németek, hiszen számos tartományban érvényben van még az éjszakai kijárási tilalom. Csigalassúsággal halad az oltakozás Francia- és Svédországban, míg Ausztriában a szórakozást és a gyülekezést korlátozzák szigorú szabályok.

Sok helyen döcög az oltás, maradnak a korlátozások Nyugat-Európában
Vakcinára várók a versailles-i kastélyban. A franciák 36 százalékát oltották be
Fotó: AFP/Stephane De Sakutin

Annak ellenére, hogy a kedden közölt adatok szerint ötvenmilliónál is több adagot adtak be az új típusú koronavírus ellen védő oltásokból, Németországban még mindig érvényben van az április végén bevezetett szövetségi korona-vészfékrendszer.

„A helyzet javul, de még mindig a világjárvány kellős közepén vagyunk” – mondta Jens Spahn egészségügyi miniszter Berlinben. Ezért azokon a területeken, ahol száznál magasabb a fertőzöttségi ráta éjszakai kijárási tilalom és szigorú kontaktszabályok vannak érvényben, amelyek alól kizárólag a védettek vannak felmentve.

Az iskolákban is váltott oktatás zajlik. Ezek a szigorú szabályok jelenleg Thüringia, Bajorország, Baden-Württemberg és Rajna-vidék–Pfalz néhány körzeté­ben érvényesek, a Saar-vidék tartományi kormánya pedig két héttel meghosszabbí-totta a járványügyi intézkedések érvényét. A gasztronómiai és a kulturális szektor nagy általánosságban nem működik.

Néhány kevésbé fertőzött tartományban, ahol saját hatáskörben határozhatnak a szabályokról, e hónap elején kezdhetnek visszatérni az emberek a vendéglátóhelyekre, a múzeumokba és a szállodákba. Karl Lauterbach, az SPD egészségügyi szakértője kritizálta az oltási bizottságot, amelynek egyértelmű állásfoglalása nélkül az orvosok nem vakcinálták a fiatalokat és a gyerekeket.

Ausztriában, bár május 19-től megszűnt a kijárási korlátozás, kinyitottak a vendéglátóhelyek és a kulturális intézmények, néhány kellemetlen szabályt fenntartottak. Az üzletek, rendezvények általános zárórája 22 óra, az embereknek továbbra is tartaniuk kell a kétméteres távolságot, és a maszkviselési szabályokon sem változtattak.

A magánszemélyek érintkezése is korlátozott, éjszaka és zárt térben négy, nappal és szabadtéren tíz felnőtt jöhet össze. Ausztriában a lakosság 40,32 százalékát sikerült legalább egyszer és 17,1 százalékát kétszer beoltani. Május 20-án jelentették be, hogy a következő napokban minden korosztály számára elérhetővé válik a vakcina, és azt ígérik, hogy június végéig mindenkit beoltanak, aki szeretné.

Finnországban látszólag jól áll az átoltottság, ám ha jobban megnézzük az egészségügyi statisztikákat, kiderül, hiába kapta meg eddig a lakosság 44,8 százaléka az első oltását, a második adagban még csak 8,8 százaléka részesült. A tempót számos kritika érte és éri. Az északi országban a halálozási mutató tavaly november óta ugyan lassan, de folyamatosan emelkedik, és jelenleg is több mint 45 420 beteget tartanak nyilván.

Mind Franciaországban, mind Svédországban csigalassúsággal halad az oltás. A francia egészségügyi szervek eddig mindössze a lakosság 36,1 százalékát tudták egyszer és 16,1 százalékát kétszer beoltani, míg a svédeknél ez a két mutató 36,1 és 13,1 százalék.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tegnap sürgősségi eljárásban kiadta a koronavírus elleni kínai Sinovac-vakcina engedélyét.

A kísérleti fázisban még elvégezhetik a szükséges módosításokat

Az elsők között kezdték meg az uniós oltási igazolvány kiadását a görögök

A digitális oltási igazolvány kiállításának célja az Európai Unión belüli utazások megkönnyítése. Görögországban az elsők között kezdődött el ez a folyamat. Az igazolás júniusban még csak kísérleti fázisban lesz, és ha kell, elvégzik rajta a szükséges módosításokat.

Az igazolványt abban az esetben állítják ki, ha az illető koronavírus elleni védőoltást kapott, negatív PCR- vagy antigéntesztet produkált, vagy átesett a fertőzésen. Görögország már május 14-én hivatalosan is megnyitotta kapuit a turizmus előtt, igaz, egy sor elővigyázatossági intézkedés úgy a reptereken, mint a kompkikötőkben érvényben van.
(FP)

Nem a kőbe vésett időpont a fontos

Brit tapasztalat az indiai mutánsról: az oltatlanok nagy veszélyben vannak

Az indiai variáns gyorsan terjed az Egyesült Királyságban, ugyanakkor a fertőzöttek száma összességében alacsony maradt, és a halálos áldozatok száma sem magas. Mindez az oltási programnak köszönhető: május végéig összesen közel hatvanötmillió adag vakcinát adtak be, 23,2 millió felnőtt már teljesen immunizáltnak tekinthető.

Az indiai variáns eddig tizenkét ember halálát okozta, közülük nyolcan nem oltatták be magukat. Az országban június 21-ét tűzték ki az a „nagy nyitás” napjának, ezután engedélyeznék a nagyobb rendezvényeket, de a szakemberek szerint a kőbe vésett időpont helyett az adatokra kellene figyelni.
(FP)

A ki- és beutazást szigorúan szabályozzák

Feloldották a korlátozásokat Izraelben, mindenki szabadon mozoghat

Június 1-jétől – egy év és három hónap után – néhány kivételtől eltekintve nem korlátozzák a mindennapi életet Izraelben. Bárki bárhová beléphet, függetlenül attól, hogy beoltották-e vagy sem. Zárt helyen azonban még mindig kötelező a maszkviselés, amelynek eltörlése a következő hetekben várható.

Teljes kapacitással működhetnek a rendezvénytermek, ugyanúgy megtarthatják az esküvőket és a családi rendezvényeket, mint a járvány előtt. A tel-avivi repülőtéren továbbra is tesztelés után lehet kiutazni az országból, és a megérkezőket is tesztelik. A 9,3 millió lakosú ország népességének több mint 58 százaléka kapott már legalább egy oltást.
(PS)

Mindennap rekordot dönt a fertőzések száma

Csak élelmiszer és gyógyszer vásárolható, és kijárási tilalom van Malajziában

Országos lezárás lépett életbe keddtől Malajziában. Csak az alapvető cikkeket árusító üzletek, az élelmiszerboltok és a gyógyszertárak maradhatnak nyitva, és csak szükséghelyzetben lehet kimenni az utcára, az iskolák nagy része bezárt. A délkelet-ázsiai térségben jelenleg Malajziát sújtja leginkább a járvány.

A 32 milliós országban összesen csaknem 580 ezren kapták el a koronavírus-fertőzést, múlt héten többször is rekordot döntött a napi megbetegedések száma. A muszlim többségű országban a ramadán kapcsán sokszor szabályellenesen tartottak összejöveteleket. Eddig a lakosság mindössze hat százaléka kapott legalább egy oltást.
(PS)

Worldometers: világszerte mintegy 171,5 millió a fertőzöttek száma, hivatalosan több mint 3,6 millióan elhunytak, és 154 millióan gyógyultak meg a betegségből.

Kapcsolódó írásaink