Krónika
Laborfeltevés: egymásra mutogat Amerika és Kína
Kilencven napon belül választ vár Joe Biden elnök a hírszerzéstől arra, honnan származik a vírus, a kínai külügyi szóvivő egy amerikai labort emleget

Május 23-án a Wall Street Journal egy amerikai hírszerzési jelentés alapján arról írt, hogy 2019 őszén – még december 8-a előtt, amikor hivatalosan az első koronavírus-fertőzöttet azonosították Kínában – a Vuhani Virológiai Intézet három kutatója megbetegedett és kórházba került. Kína visszautasította ezt, Csao Li-csien külügyi szóvivő hangsúlyozta, teljesen valótlan az információ.
Joe Biden amerikai elnök azonban szerdán utasítást adott a hírszerző ügynökségeknek, hogy kettőzzék meg erőfeszítéseiket a járvány eredetének felkutatására, beleértve azt lehetőséget, hogy a SARS–CoV–2 egy kínai laboratóriumból kerülhetett ki, és kilencven napon belül tegyenek jelentést neki. Az elnök felszólította Kínát is, hogy működjön együtt a pandémia eredetét kutató nemzetközi vizsgálatokban.
Peking erre válaszul azzal vádolta meg Washingtont, hogy politikai célokra kívánja felhasználni a koronavírus eredetét vizsgáló kutatásokat. Csao szerint az Egyesült Államokat nem érdeklik a tények és az igazság. A szóvivő korábban a Twitter-oldalán is közzétett olyan elméletet, miszerint a vírust akár az amerikai hadsereg is behurcolhatta Vuhanba, míg csütörtökön arról beszélt, a kórokozó amerikai katonai laboratóriumból is származhat.
Úgy fogalmazott: számos kétség merült már fel a Fort Detricknél lévő laboratóriummal kapcsolatban, ezenkívül pedig az Egyesült Államok még több mint kétszáz másik laboratóriumot működtet világszerte. A szóvivő szerint Washingtonban egyesek az őket a járvánnyal kapcsolatban terhelő felelősségről kívánják elvonni a figyelmet a „megbélyegzéssel és politikai manipulációval".
Hozzátette, ha az Egyesült Államok felkéri Kínát, hogy vegyen részt egy teljes körű vizsgálatban, úgy Kína is arra fogja kérni az Egyesült Államokat, hogy Pekinget követve engedélyezzen nemzetközi vizsgálatokat a saját területén.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kutatócsoportja idén év elején járt Vuhanban, elemzésükben négy lehetséges hipotézist vettek végig a vírus eredetéről. Megállapításuk szerint a legvalószínűbb, hogy denevérről egy közvetítő fajon keresztül terjedt át az emberre.
Azt, hogy egy laboratóriumból szabadult ki rendkívül valószínűtlennek ítélték. Ám májusban a Science folyóiratban tizennyolc elismert kutató levélben arra kérte a tudományos közösséget, hogy vizsgálják ki alaposabban a laboreredet-elméletet, mert a WHO-jelentés 313 oldalból csak négy oldalon foglalkozott ezzel.
Új variáns okoz gondot
Zárlat vár az ausztráliai Victoria állam lakosaira
Egyhetes zárlatot vezetnek be csütörtöktől az ausztráliai Victoria államban. A csaknem hétmillió ott élőt arra kérik a hatóságok, hogy maradjanak otthon annak érdekében, hogy meg tudják fékezni a koronavírus-járvány újabb helyi kirobbanását. James Merlino ügyvezető kormányfő elmondta: a vírus különösen gyorsan fertőző variánsa ütötte fel a fejét az állam fővárosában, Melbourne-ben. Ez a variáns egy nap alatt tud megfertőzni egy újabb személyt, szemben a vírus korábbi változataival, amelyek a vizsgálatok szerint öt-hat nap alatt voltak képesek továbbterjedni.
A kontaktkutatások eddig több mint tízezer olyan lakost azonosítottak, akiknek karanténba kell vonulniuk. Tavaly Victoria államban szenvedték el a világ egyik legszigorúbb és leghosszabb ideig tartó zárlatát. A fertőzés szövődményeibe több mint 800 ember halt bele, ami az egész Ausztráliában történt halálesetek kilencven százalékát teszi ki.
(FP)
Szigorítják a belépést Angliából
A franciák félnek az indiai vírusmutánstól
Nem léptek életbe kötelező erejű korlátozások azokban az angliai országrészekben, amelyekben a legnagyobb számban észlelik az indiai variáns okozta fertőződéseket. Miközben az angolok bíznak a vakcinák mutánsokkal szembeni hatékonyságában, Franciaország Németország példáját követve, tartva az indiai változattól szigorú fetételekhez köti az Angliából érkezők belépését.
Jövő héttől Franciaországban karanténba kell vonulniuk az Egyesült Királyságból érkezőknek, ha nem francia állampolgárok, illetve nincs helyi lakcímük. Franciaország lehet a vakcinaútlevél – ami várhatóan július elsejével lép életbe – egyik nagy vesztese, mivel az országban továbbra is kötelező marad a negatív PCR-teszt a külföldi turistáknak, függetlenül attól, hogy beoltották-e őket. Eközben az európai országok többsége a vakcina általi védettséget, vagy egy negatív PCR-tesztet, vagy a korábbi fertőzés igazolását kéri csak.
(FP)