Krónika

Olaszországban továbbra is akadozik az oltás

Japánban súlyos a helyzet, Szlovákiában bevetik a nálunk bevizsgált orosz vakcinát

Elfogyott a Pfizer-BioNTech-vakcina, emiatt megakadt az ötvenévesek oltása Olaszországban. Japánban megteltek a kórházak, Szlovákiában megkezdődhet az oltás a hazánkban bevizsgált Szputnyik vakcinákkal…

Olaszországban továbbra is akadozik az oltás
Május elején még sorban álltak ebben a nápolyi oltóközpontban, amit mára vakcinahiány miatt bezártak
Fotó: AFP/NurPhoto/Gabriele Maricchi

Az ötven életévüket betöltöttek korosztálya számára hétfőn indított oltás azonnali akadályba ütközött Olaszországban, miután az egészségügyi tárca bejelentette, hogy máris elfogyott a májusban rendelkezésre álló amerikai Pfizer és a német BioNTech közös fejlesztésű vakcinája, az oltóanyagból az újabb szállítmányokat csak júniusban várják, ezért Nápolyban, két oltási központ működését felfüggesztették.

Az északi Lombardiában a teljes ötvenéves korosztály előtt megnyitották az oltási lehetőséget, a közép-olaszországi Lazió­ban egyelőre 54 év felett lehet regisztrálni. A jelentkezők többsége AstraZeneca-vakcinát kap, de miután az Európai Unió bejelentette, hogy erre az oltóanyagra nem újítja meg a szerződést, a sorra kerülő olaszok közül sokan lemondták az oltást. Eddig 22,4 millió olasz részesült oltásban, közülük 7,4 millióan már megkapták a második adagot is. Pierpaolo Sileri egészségügyi államtitkár javaslata szerint harminc millió beoltott után fel kellene függeszteni a kötelező szájmaszkhasználatot.

Jó hír viszont, hogy hétfőtől Olaszország egyetlen térsége sem tartozik már az úgynevezett vörös zónába. Az egész ország alacsonyan veszélyes sárga övezetbe tartozik, kivéve a közepes fokozatú, narancssárga színű Valle d’Aosta, Szicília és Szardínia térségét. Az egészségügyi tárca adatai szerint az utóbbi napban alig valamivel több, mint ötezer új beteget szűrtek, ami október óta a legalacsonyabbnak számít. Egy nap alatt 198-an haltak meg, ami szintén a legalacsonyabb az utóbbi hónapokban. A halottak száma viszont túllépte a 123 ezret.

A római kormány a héten dönt az este tíz órakor életbe lépő kijárási tilalom esetleges későbbre tolásáról. Május 15-től újra kinyitnak a strandok, és ezzel megkezdődik az idegenforgalmi szezon. Szombattól az EU-ból érkező turisták tesztelés és karantén kötelezettsége nélkül utazhatnak be Olaszországba, ha van kétszeres oltást bizonyító igazolásuk, az utóbbi félévben gyógyultak fel a koronavírus okozta Covid–19-ből, vagy érkezés előtt legfeljebb 48 órával negatív volt a teszteredményük.

A koronavírus-járvány súlyossága miatt egyre inkább túltelítődik az egészségügy Japánban. A helyhiány miatt több embert már nem tudnak a kórházakban kezelni és közülük egyre többen halnak meg saját otthonaikban. A városi kórházakban az intenzív osztályok telítettek, az ágyak kilencvenhat százaléka már foglalt. „A fertőzöttek számához mérve nagyon kevés intenzív osztályi ágy áll rendelkezésre Japánban” – magyarázta Jasutosi Kido, az Oszakai Egyetem professzora.

Napokon belül Szlovákiában is oltanak majd a Szputnyik V vakcinával Igor Matovic, Szlovákia miniszterelnök-helyettese és pénzügyminisztere ugyanis nemrég arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy lezárult a Szputnyik V vakcina vizsgálata Magyarországon, az eredmények pedig kitűnőek, így Szlovákia napokon belül megkezdheti a Szputnyik V vakcina használatát az oltási kampányban. Hozzátette, hogy három hónapon át minden lehetséges módon hátráltatták Szlovákiában az orosz vakcina engedélyeztetését az ellenzékiek.

Indiai helyzetkép
 

A látszólag gyógyult vírusos betegek agyát és a szemét támadja egy új kór
 

Aggasztónak nevezte a koronavírus Indiában felfedezett, B.1.617 elnevezésű változatát az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Maria Van Kerkhove, a szervezet járványügyi vezetője közölte, hogy a rendelkezésre álló információk szerint az említett verzióra az emberi immunrendszer kevésbé képes reagálni. Hozzátette, az új változat az egyik – de korántsem az egyetlen – ok, amely megmagyarázza a járvány felgyorsulását Indiában, ahol a koronavírus halálos áldozatainak száma megközelíti a negyedmilliót – ám számos szakértő úgy véli, a valós veszteség ennek akár a tízszerese is lehet.

Mint korábban megírtuk, e mutáns egyik jellegzetes tünete a szem duzzanata, váladékozása, a hányás és az erős fülzúgás. Kiderült az is, hogy Indiában a látszólag gyógyult betegek közül egyre többen kapnak az agyat és a szemet megtámadó gombás fertőzést. A mukormikózis névre keresztelt kórtól csak akkor lehet megmenteni az érintettet, ha időben eltávolítják a szemét – ám a betegek közel fele így is meghal.
(LMA)

Már májusban meglehet az uniós engedély

Az Egyesült Államokban hamarosan olthatják a tizenkét–tizenöt éveseket

Az Egyesült Államok élelmiszer- és gyógyszerfelügyelete (FDA) engedélyezte hétfőn a 12–15 évesek oltását Pfizer-vakcinával. Eddig csak a tizenhat évesnél idősebbek számára volt elérhető az oltóanyag, és csaknem kétmillió tinédzsert már legalább egy dózissal beoltottak az országban. A Pfizer-BioNTech még márciusban arról számolt be, hogy a készítmény erős immunválaszt váltott ki a klinikai vizsgálatban részt vevő 12–15 éveseknél is, használata hatékony és biztonságos.

Az Európai Unióban is engedélyezhetik a Pfizer oltóanyagát ezen korosztály számára, akár már májusban – közölte Emer Cooke, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vezetője. A cél a júniusi jóváhagyás, de vizsgálják, hogy előre tudják-e hozni május végére. Cooke hozzátette, az amszterdami székhelyű EMA már számos adatot megkapott a gyártótól, és a következő két hétben beérkeznek a legújabb, Kanadában végzett klinikai vizsgálatok eredményei is. Kanadában múlt héten a világon elsőként hagyták jóvá a Pfizer-vakcinát ennek a korosztálynak. (PS)

Worldometers: világszerte elérte a 160 milliót a fertőzöttek száma, több mint 3,3 millióan vesztették életüket, és csaknem 138 millióan meg­gyógyultak a betegségből.

Kapcsolódó írásaink