Krónika

Elkészült a Budavári Palota első helyreállított épületrésze

Elkészült a Budavári Palota első felújított épületrésze, rekonstrukció során helyreállították a déli összekötő szárny eredeti, századfordulós állapotát.

Elkészült a Budavári Palota első helyreállított épületrésze
Elkészült a Budavári Palota első helyreállított épületrésze
Fotó: Várkapitányság

Az épületrész déli homlokzatát az egykori tervek szerint a Nemzeti Hauszmann Program keretében építették újjá, és az Oroszlános udvar felőli északi homlokzat is felújítva, eredeti formájában látható. A belső térszerkezet visszaállítása után az épületszárnyban kezdődött meg néhány hete az újjászülető Szent István-terem belsőépítészeti kialakítása is - közölte a Várkapitányság pénteken az MTI-vel.

A déli összekötő szárny egy aránylag keskeny épületrész a Budavári Palota együttesén belül, amely Hauszmann Alajos tervei alapján épült az új, krisztinavárosi szárnnyal egy időben. A déli nyaktagnak is nevezett épületrészben hozták létre 1902-ben a nemzetközi hírű Szent István-termet, amelyet a keleti és nyugati palotaszárnyból is meg lehetett közelíteni.

A nyaktag mindkét homlokzatát közel egyformán alakították ki, az Oroszlános udvar felőli északi kapu két oldalára Senyei Károly Háború és Béke című szoborcsoportjának alakjai kerültek.

Az épületrész déli homlokzatát az egykori tervek szerint a Nemzeti Hauszmann Program keretében építették újjá
Az épületrész déli homlokzatát az egykori tervek szerint a Nemzeti Hauszmann Program keretében építették újjá
Fotó: Várkapitányság

A második világháborúban a déli összekötő palotaszárny súlyos sérüléseket szenvedett. A Gellért-hegyre néző homlokzatot helyreállítás helyett az állampárt utasítására leegyszerűsítve átépítették, és évtizedekig csupán az udvari nézete emlékeztetett az eredeti állapotokra. Az épületrészben megsemmisült a Szent István-terem is, helyén a háborút követő átépítés után a többi között dolgozószobát és tárolóhelyiséget alakítottak ki.

A közlemény kiemeli: a déli oldalon már messziről látható a Budavári Palota elsőként helyreállított homlokzata, amely most századfordulós fényében született újjá, ahogyan Hauszmann Alajos megálmodta. A második világháború után kialakított lecsupaszított falak és jellegtelen ablakok helyett visszakerültek a homlokzatot díszítő, süttői mészkőből készült oszlopok és domborművek. A Várkapitányság helyreállította az eredeti, Hauszmann tervezte és Thék Endre gyártotta ablakokkal megegyező nyílászárókat is.

A hiteles helyreállítás érdekében a déli homlokzatot teljesen elbontották, majd az eredeti tervek szerint újjáépítették, ahogy a korabeli belső térszerkezetet is rekonstruálták. A munkálatokat falkutatással, műemlékvédelmi és régészeti kutatással kezdték, amelyek során több korszak emlékei kerültek elő. A feltárt részleteket, valamint archív fotókat is felhasználtak a hiteles végeredmény érdekében.

Az Oroszlános udvar felőli északi oldalon jelenleg a restaurátor szakemberek tisztítják és javítják a kőelemeket. A korhű ablakok már itt is helyükre kerültek, a bejárat pedig a Hauszmann-kori faragott fakapuit kapja vissza. A munkálatok végeztével új díszkivilágítás emeli tovább a palotaszárny szépségét. A Budavári Palota külső megújításának első szakasza próbafeladatként is értelmezhető, a rekonstrukció folytatódik, a munkával a Szent György tér felől, északról déli irányba haladnak tovább.

Az eredeti állapotában helyreállított déli összekötő szárny és az újjászületett Szent István-terem kapuit augusztus 20-án nyitják meg a nagyközönség előtt, az első napokban ingyenesen.

Kapcsolódó írásaink

Újrainduló kulturális élet

ĀSzázhuszonöt párna a Műcsarnok lépcsőin – Nyit az Uránia – Kiállítás a Várnegyedben:izgalmas tárlaton mutatják be a budai Vár századfordulós és mai, nagyívű fejlesztéseit