Krónika
Előnyben az oltottak Németországban
Angela Merkel szerint nem lesz egyszerű a közösségi immunitáshoz szükséges átoltottságig tartó átmeneti időszak
Lassul az új típusú koronavírus (SARS–CoV–2) járványa Németországban, a vírus okozta betegségtől (Covid–19) védelmet nyújtó oltások beadásának kampánya pedig gyorsul – mondta a német szövetségi egészségügyi miniszter és a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) vezetője csütörtökön Berlinben. Ez azonban még nem jelent feltétlenül trendfordulót – mondta Jens Spahn egészségügyi miniszter, aki kiemelte, hogy húszmilliónál is több ember kapott már legalább egy adag oltást, és várhatóan az április végi, május eleji időszakban is többször megdöntik a naponta beadott oltások immár egymillós rekordját.
Angela Merkel bejelentette, hogy lazítják a járványügyi korlátozásokat Németországban azoknak, akik már átestek a betegségen vagy megkapták a védőoltást, viszont a teljes nyitás még nagyon bizonytalan. A kancellár a tartományi kormányfőkkel folytatott megbeszélése után elmondta, hogy a beoltottak az utolsó oltás utáni 15. naptól, valamint
a fertőzésen a megelőző hat hónapban átesett emberek és a fertőzésen korábban átesett, de egy oltással már legalább két hete rendelkező emberek szabadon felkereshetik az aktuális járványügyi szabályok alapján működő üzleteket, vendéglátóhelyeket, sport-, kulturális vagy egyéb intézményeket, amelyeket mindenki más csak a hetente egyszer ingyenesen igényelhető antigéngyorsteszt elvégzése után, friss negatív lelet felmutatásával látogathat.
További könnyítés a beoltottaknak és gyógyultaknak, hogy külföldi útról hazatérve nem kell negatív tesztet felmutatniuk vagy karanténba vonulniuk, kivéve, ha a SARS–CoV–2 valamely fokozottan veszélyes új változata által sújtott területen jártak. A tervek szerint legkésőbb júniusban mindenki előtt megnyílik a védőoltás megszerzésének lehetősége, mondta Angela Merkel, kiemelve: ez nem azt jelenti, hogy rögtön mindenkit be is oltanak, hanem azt, hogy bárki jelentkezhet oltási időpontért. Hozzátette azonban, hogy viszonylag kevesen rendelkeznek teljes oltással, és nem lesz egyszerű a közösségi immunitáshoz szükséges átoltottságig tartó átmeneti időszak. Ráadásul még akkor is fenyegetheti a túlterhelődés veszélye az egészségügyi ellátórendszert, ha elérik az ötvenszázalékos átoltottságot.
Egy vendégmunkásnál mutatták ki
Romániában is megjelent az indiai vírusvariáns egyik altípusa
Romániában is azonosították az egyik indiai vírusmutánst, ez azonban nem azonos az Indiában jelenleg súlyos járványhelyzetet okozó vírusvariánssal – közölte a bukaresti egészségügyi minisztérium. A B.1.617.2-es jelzésű „indiai” vírusmutánst egy Romániába április 13-án érkezett, a Brassó megyei Botfaluban dolgozó indiai munkáscsoport egyik 26 éves tagjánál – aki eredetileg negatív teszttel érkezett Romániába –mutatta ki egy sepsiszentgyörgyi laboratórium – tudósított az MTI.
A nyolctagú csoport többi tagját is megvizsgálták, és további négy indiai munkásról is bebizonyosodott, hogy fertőzött, de azt még vizsgálják, hogy szintén az indiai mutánst kapták-e el. Keleti szomszédunk egészségügyi felszerelésekből – oxigénterápiás készülékek, oxigénpalackok, dúsítók – álló segélyszállítmányt küldött szerdán egy katonai repülőgéppel Indiának.
(PS)
Alkalmazási engedélyt kérnek
Nyártól már a fiatal korosztály is megkaphatja a Pfizer-védőoltást
Várhatóan június elejétől lehet majd használni az Európai Unióban a 12–15 éves korosztályban az új típusú koronavírus ellen (SARS–CoV–2) a Pfizer amerikai gyógyszeripari társaság és a BioNTech német biotechnológiai kutatóvállalat együttműködésével kifejlesztett vakcinát – mondta a német cég vezérigazgatója egy csütörtöki nyilatkozatában.
Ugur Sahin a Der Spiegel című német hírmagazinnak elmondta, hogy az európai uniós engedélyezési kérelem benyújtását megelőző munka utolsó szakaszánál tartanak, és terveik szerint május 5-én hivatalosan megkérik a közösség gyógyszerészeti hatóságának szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökséget (EMA), hogy készítményük alkalmazási engedélyét terjesszék ki a 12–15 éves korosztályra. Az EMA vizsgálata rendszerint néhány hétig tart, így már június elején beadhatják az első oltásokat – mondta Ugur Sahin.
(FP)