Krónika

„A teraszok nyitása nem a járvány végét jelenti”

A teraszok nyitása nem a járvány végét jelenti, továbbra is fontos a védelmi és járványügyi intézkedések, valamint a higiénés rendszabályok betartása, a pincéreknek a teraszokon is kötelező lesz a maszkviselet, a vendégeknek csak akkor, ha belépnek a vendégtérbe - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs nevében a csütörtöki online sajtótájékoztatón.

„A teraszok nyitása nem a járvány végét jelenti”
Operatív törzs: A teraszok nyitása nem a járvány végét jelenti
Fotó: MH/Purger Tamás

Galgóczi Ágnes elmondta, a járvány elérte a platóját, a járványügyi adatok kedvezően alakulnak, ez az oltási programnak is köszönhető. A beoltottak száma 3 419 450, ebből a második részoltást már 1 453 300 ember kapta meg.

A magyar átoltottság ezzel elérte a 34,4 százalékot, szemben az Európai Unió 19 százalékos átlagával - tette hozzá az osztályvezető.

A járványügyi adatokat ismertetve elmondta: újabb 3607 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést az elmúlt 24 órában, ezzel 760 967-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 214, többségében idős, krónikus beteg, így 26 001-re nőtt az elhunytak száma. Kórházban 7507 beteget ápolnak, közülük 876-an vannak lélegeztetőgépen.

A vendéglátóhelyek és a vendégek is készülnek a teraszok nyitására - mondta. Hangsúlyozta, hogy a nyitás nem jelenti a vírus végét.

Hozzátette: továbbra is fontos a védelmi és járványügyi intézkedések, valamint a higiénés rendszabályok betartása. A pincéreknek a teraszokon is kötelező lesz a maszkviselet, a vendégeknek csak akkor, ha belépnek a vendégtérbe.

Galgóczi Ágnes közölte, a héten Pfizer-, Moderna- és Szputnyik vakcinákkal folytatódik az oltóprogram. Kérte, hogy mindenki, akit hívnak, adassa be magának a második védőoltást is, mert az ad teljesebb, hosszabb távú védettséget.

Úgy fogalmazott: „az oltások növelésével közelebb kerülünk a normális élethez és elkerülhetjük a további járványhullámokat.”

Szólt arról is, hogy a második oltás előtt az oltóorvos kikérdezi a pácienst, milyen reakciókat tapasztalt az első vakcina beadását követően. A hőemelkedés, a láz, a bőrpír, az izomfájdalom, a fejfájás és a rossz közérzet átmeneti reakciók, maguktól elmúlnak. A fertőzés következményei, a súlyos betegség, a kórházba kerülés, a többszervi elégtelenség és a tragikus kimenetel nagyobb kockázat, mint a védőoltással járó oltási reakciók - emelte ki.

Az osztályvezető ismételten hangsúlyozta a regisztráció fontosságát és azt, hogy valamennyi, Magyarországon használt vakcina biztonságos és hatásos.

A külföldi telefonszámról érkező sms-eket hagyják figyelmen kívül

Külföldi telefonszámról küldenek oltásra sms-t - hívta fel figyelmet a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a csütörtöki online sajtótájékoztatón. Az alezredes arra kérte az oltásra várókat, hogy a külföldi telefonszámról érkező, kontakt megjelölése nélküli sms-eket hagyják figyelmen kívül.

Elmondta: az sms-ek vélhetően az Egyesült Királyságban regisztrált telefonszámról érkeznek, és ugyanúgy oltási időpont foglalására hívják fel az oltásra várókat, mint az országos oltási munkacsoport új, időpontfoglaló rendszere.

Hozzátette: az oltási munkacsoport által kiküldött sms nem külföldi telefonszámról érkezik, a kontakt megnevezésénél a vakcinainfót (www.vakcinainfo.gov.hu) tüntetik fel.

Az üzenetek eredetét az operatív törzs a rendvédelmi szervekkel együtt vizsgálja - mondta Kiss Róbert.

Közlése szerint szerdán 681 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a maszkviselési kötelezettség elmulasztása miatt, közülük közterületen 652-en, tömegközlekedési eszközökön és megállókban hatan, bevásárlóközpontokban pedig 23-an nem vagy nem megfelelően viselték a védőeszközt.

A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 1046 rendőri intézkedésre volt szükség. Ebből 316 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 730-szor pedig az üzletek korlátozott nyitvatartására, illetve az ott-tartózkodásra vonatkozó szabályokat nem tartották be.

Szerdán egy üzletet és egy vendéglátóhelyet záratott be ideiglenesen a rendőrség. Utóbbi egy sárvári borozó, amelyet a tiltás ellenére az üzemeltető kinyitott és ott vendégeket fogadott.

A kijárási tilalom szabályainak megszegése miatt 160 esetben intézkedtek szerdán, így már 64 993-ra emelkedett az ezekkel kapcsolatos rendőri fellépések száma.

Az elmúlt napon is ellenőrizték a Magyarország területén személyforgalomban átutazókat, a tranzitszabályokat megsértőkkel szemben 61 esetben léptek fel. Az átutazókat tavaly szeptember óta ellenőrzik, a szabályokat be nem tartók ellen eddig 15 813-szor intézkedtek.

Kiss Róbert ismertette: 41 857-en vannak hatósági házi karanténban, szerdán 4064 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el. A karanténban lévők közül 2763-an vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartják-e a karanténszabályokat.

Kapcsolódó írásaink