Krónika

Szerbia májusban már gyártja a Szputnyik V-t

Átlépte a hárommilliót a beoltottak száma a nyugat-balkáni országban – az első vakcinák júniusban kerülhetnek ki a Torlak Intézetből

Május 20-án indul Szerbiában az orosz Szputnyik V vakcina gyártása. Belgrádban, a Torlak Virológiai Intézetben állítják majd elő. Az egész régiót ellátnák vele.

Szerbia májusban már gyártja a Szputnyik V-t
Kézben az ampulla. Alexander Vucic a Torlak Virológiai Intézet előtti tájékoztatón
Fotó: AFP/Andrej Isakovic

Túllépte Szerbia a hárommillió beadott vakcinát és az újraoltottak száma tizenöt napon belül eléri az 1,8 milliót – jelentette be Aleksandar Vucic szerb államfő csütörtökön a belgrádi Torlak Intézet előtt. Ez az helyszín, ahol Szerbia hamarosan megkezdi az orosz Szputnyik V oltás gyártását. A vajdasági Magyar Szó tudósítása szerint Vučić ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az oltási folyamat felgyorsításán fáradoznak, a hónap végéig pedig újabb szállítmányok érkeznek az országba. Elmondta, jelentős összeget fektettek be az intézménybe, felszereléseket vásároltak az orosz és a kínai partnerekkel együttműködve.

Kiemelte az első védőoltás június 5 és 10. között kerülhet ki a Torlak Virológiai Intézetből, az év végéig pedig az intézmény már önállóan is előállíthat vakcinákat. A Szerbiában készülő oltóanyagok elegendőek lesznek az ország és a régió számára is.

Az MTI jelentése szerint Nenad Popovic innovációért és technológiai fejlesztésért felelős miniszter közölte, az előállítás próbája már megkezdődött, a tényleges gyártás pedig május 20-án indul.

A Szputnyik V vakcinát ja-nuár 6-tól alkalmazzák a nyugat-balkáni országban, és a gyártás megkezdését követően várhatóan a környező országokba is nagy mennyiségben tudnak majd szállítani. Ezzel Oroszországon és Fehéroroszországon kívül Szerbia lesz az első, ahol gyártják majd a vakcinát. A Szputnyik V-t világszerte eddig hatvan ország – köztük hazánk is – engedélyezte.

A szerbeknél a hét elejétől ismét kinyithattak a bevásárlóközpontok, az éttermek szabadtéren fogadhatnak vendéget. A tantermi oktatás április 19-én indul az iskolákban. Legutóbb egy nap alatt mintegy 3000 új fertőzöttet regisztráltak, és 35-en hunytak el. A járvány több mint 5800 halálos áldozatot követelt a 8,7 millió lakosú országban.

Kellermayer professzor csapata

Világhírnév a magyar kutatók vírusvizsgálatának

Egy rangos tudományos folyóirat, a Nano Letters közölte címoldalán a Semmelweis Egyetem kutatóinak publikációját az aktív, fertőzőképes koronavírus szerkezetének vizsgálatáról. Az orgánum összefoglalója szerint a Kellermayer Miklós biofizikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora vezette csapat következtetései között szerepel, hogy a tüskefehérjék mozgékonysága segíti a gazdatesthez kapcsolódást, a vírus rugalmassága pedig nagy ellenálló képességet biztosít számára.


Kellermayer Miklós lapunknak adott tavaly őszi interjújában már arról beszélt, hogy egyedülálló eredményekre jutottak, ugyanis rájöttek, hogy az említett tulajdonságok együtt játszhatnak közre a szokatlanul jelentős fertőzőképességében. Utalt arra is, hogy az aktív SARS–CoV–2-vírus egy puha gumilabdához hasonlóan rendkívül könnyen, szó szerint „faltól falig” összenyomható, s ezt követően az alakja visszanyeri eredeti formáját, majd ezt a mozdulatsort korlát nélkül, akár százszor egymás után meg lehet ismételni.
(LMA)

Nem elég az oltás és a tesztelés

Kritikus a helyzet a német intenzív osztályokon

Az oltási kampány és a tesztelés nem elég a járvány harmadik hullámának megtöréséhez Németországban, ezért további korlátozásokat kell bevezetni – mondta a német szövetségi egészségügyi miniszter Berlinben. Jens Spahn a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) vezetőjével, Lothar Wielerrel tartott tájékoztatóján kiemelte, az újabb korlátozások az egészségügyi ellátórendszer túlterhelődésének megakadályozásához kellenek. Ám meggyőződése, hogy lehet majd felszabadultan üdülni nyáron.

Mint fogalmazott, a napi új regisztrált fertőződések száma túlságosan magas, és továbbra is emelkedik, az intenzív osztályokon pedig kritikus a helyzet. Az RKI tegnapi adatai szerint huszonnégy óra alatt 29 426 fertőződést szűrtek ki, ez nagyjából a másfélszerese az egy héttel korábbinak. Az új esetekkel együtt 3 073 442 ember szervezetében mutatták ki a vírust. Legutóbb egy nap alatt 293 halálesetek regisztráltak, így 79 381-re emelkedett a járvány áldozatainak száma Németországban.
(LMA)

Oltanának az orosz vakcinával
 

A magyar vizsgálatok eredményére vár Szlovákia
 

Már május elején elkezdhetnék az oltást a Szputnyik V orosz vakcinával, amennyiben a (magyarországi) laboratóriumi vizsgálatok megfelelőnek találják azt erre a célra – jelentette ki Eduard Heger szlovák kormányfő csütörtökön Prágában. Heger kormányfőként első külföldi útján Andrej Babis cseh kormányfővel és Milos Zeman cseh államfővel is találkozott. Heger az MTI tudósítása szerint kifejtette: Szlovákia azért vásárolt Szputnyikot, mert az országban sokan csak ezzel hajlandóak beoltatni magukat.

Mint mondta, újabb orosz vakcinák várhatóan akkor érkeznek, amikor a korábban leszállítottat már használni fogják. Szlovákia március elején kapott 200 ezer adag orosz oltóanyagot, amelynek bevizsgálásához az országban nincs megfelelő laboratórium, ezért hazánk Igor Matovic kormányfőhelyettes, pénzügyminiszter kérésére segítséget nyújt az országnak. Andrej Babis megerősítette, Csehország is érdeklődik az orosz vakcina iránt, de csak az európai jóváhagyás után fognak azzal oltani.

(PS)

 Röviden


SZLOVÉNIA: Tovább enyhítenek a korlátozásokon. Tizenkettő régióból nyolcban hétfőtől kinyithatnak a vendéglátóhelyek kerthelyiségei és teraszai. Változnak a határátlépés feltételei is. Ezentúl oltási bizonyítvánnyal azok is beutazhatnak Szlovéniába, akik a Szputnyik V- vagy Johnson & Johnson-vakcinát vették fel. Ha valaki nincs beoltva, a beutazáshoz 48 óránál nem régebbi PCR-tesztet kell felmutatni,

HORVÁTORSZÁG: Meghosszabbítják az egész országra vonatkozóan az eddig érvényben lévő korlátozásokat. Hozzátették ugyanakkor, hogy az intézkedések megyénként változóak. Nyolcadik hete nő a fertőzöttek száma az országban. Legutóbb egy nap alatt több mint 2900 új fertőzöttet azonosítottak és 43-an elhunytak.

Worldometers: világszerte meghaladta a 139,3 milliót a fertőzöttek száma, mintegy hárommillióan vesztették életüket, és 118,5 millióan meggyógyultak.

Kapcsolódó írásaink