Krónika

Csak egymilliárd dollárért engedik el az Ever Givent

Most egy tavon vesztegel

Amíg le nem zárulnak a tárgyalások az incidens miatt követelt kártérítésről, nem engedi elhajózni a Szuezi-csatorna Hatóság (SCA) az Ever Given konténerszállító hajót, amely hat napig eltorlaszolta a csatornát – közölte kedden a hajót üzemeltető Soei Kiszen japán cég.

A 400 méter hosszú, több mint 200 ezer tonnás Ever Given március 23-án, erős szélben, átlósan beszorult a csatorna egyik déli szűk szakaszán, aminek következtében teljesen leállt a forgalom az Európa és Ázsia közötti legrövidebb hajózási útvonalon. A március 29-én kiszabadított hajót az SCA vizsgálatának idejére egy tóra vontatták, amely a csatorna két szegmensét választja el.

Sinohara Jumi, a Soei Kiszen cégvezető-helyettese megerősítette, hogy a hatóság kárrendezést kért. Oszama Rabi, az SCA elnöke korábban közölte, hogy peren kívüli kártérítés kialkudásán fáradoznak az Ever Given japán tulajdonosaival. Azt is elmondta, hogy több mint egymilliárd dollár kompenzációt várnak, és nem engedik el a hajót, amennyiben a kérdés rendezése jogi útra terelődne. Mint mondta, ez az összeg magában foglalja a mentési művelet költségeit, illetve a forgalom leállásából eredő bevételkiesést és költségeket.

Kapcsolódó írásaink