Krónika

Zökkenőmentesen érkeznek a Sinopharm-vakcinák

Rendben, időben, az eltervezett ütemezés szerint érkeznek a Sinopharm-vakcinák Magyarországra, és a későbbiekben is az várható, hogy a szerződésben foglaltaknak megfelelően zajlik majd a további teljesítés - derült ki a Danubia Pharma vállalatnak a napokban elvégzett belső státuszvizsgálatából.

Zökkenőmentesen érkeznek a Sinopharm-vakcinák
Már átlépte az egymilliót a leszállított kínai oltóanyag-adagok száma
Fotó: AFP/Andrej Isakovic

A magyar cég belső monitorozása egyaránt érintette az eddigi teljesítéseket, a közeljövőben várható szállításokat, valamint a magyar cég és a kínai Sinopharm közötti együttműködés mechanizmusait.

Ezek alapján a vizsgálat megállapította, hogy a Sinopharm-vakcinák rendben, időben, az eltervezett ütemezés szerint érkeznek meg az országba - hangsúlyozta Tuza Máté, a Danubia Pharma ügyvezető igazgatója.

A Danubia Pharma vezetője emlékeztetett arra, hogy a leszállított kínai Sinopharm-vakcinák mennyisége már átlépte az egymilliót, egészen pontosan a szerződés aláírása óta 1 100 000 adag oltóanyag érkezett eddig Magyarországra.
„Jól haladunk, és terveink szerint továbbra is rendben tudjuk teljesíteni a vállalt kötelezettségeinket. Büszkék vagyunk és nagyon örülünk, hogy a kínai vakcinák jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyarországi oltási kampány kiemelkedően sikeresnek számít az Európai Unióban” - jelentette ki ezzel kapcsolatban Tuza Máté, majd hozzátette: az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a Sinopharm és a Danubia Pharma szakemberei jól és gondosan készítették elő a szerződést, így a szállítás problémamentesen zajlik.  

A Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter által március elején nyilvánosságra hozott szerződés értelmében a Danubia Pharma gyógyszer-nagykereskedelmi cég ötmillió adag oltóanyagot tud majd szállítani Magyarországra.
A részletezés szerint március 15-ig 500 ezer, április 15-ig újabb 500 ezer, május 15-ig ismét 500 ezer, június 15-ig pedig a maradék 3,5 millió adagnak kell megérkeznie az országba.
Az időarányos számokból kitűnik, hogy elképzelhető: a teljes leszállított oltóanyag-mennyiség hamarabb megérkezik a június 15-ei időpontnál.
    

Kapcsolódó írásaink