Krónika
Kortárs fotográfiai akció az autizmussal élőkért

2021-ben a „Kerülj kékbe, kerülj képbe” című kortárs fotóprojekttel még több ember kerülhet egy kis lépéssel közelebb az autizmussal élők világához, hogy megértsék: a más nem kevesebb.
A tizenkét kortárs magyar fotográfus képeiből válogató projekt ugyanis megmutatja a bezárkózás szelíd szépségét és megörökíti az érintésbe sűrített gondoskodó odafigyelést. A kiállított munkák önmagukban is egy-egy külön világot mutatnak meg, együtt pedig – az autizmus jelképekeként is ismert kirakóként – létrehozzák a kiállítás egészét. A kiállítási fotográfiákból – Magyarországon először – limitált példányszámú fotópuzzle készül. Egy-egy unikális puzzle eladásából befolyó összeg egyórányi fejlesztést tesz lehetővé az ABA (ABA-Applied Behavior Analysis, Alkalmazott Viselkedéselemzés) Terápiás Központba járó gyermekeknek.
A „Kerülj kékbe, kerülj képbe” fotókiállítás – a járványügyi intézkedések feloldását követően – a Dokubrom Galériában (1111 Budapest, Bartók Béla út 33.) lesz látható a Budapest FotóFesztivál keretében. A fizikai kiállítás mellett azonban április 2-tól online térben elérhető a fotóprojekt rövid ismertetője, a kortárs fotográfiákból készült kirakókat pedig, egyelőre szintén online, bárki kipróbálhatja ide kattintva.