Krónika
Több szívinfarktust és közúti balesetet okoz, és nagyon sokba kerül az óraátállítás
Szociális jetlag
Mint a Semmelweis Egyetem honlapján egy korábbi cikkben olvasható, a nyári időszámítás a kutatók szerint növeli az úgynevezett „szociális jetlaget” – utóbbi azon két időpont közötti különbséget jelenti, amikor megszólal az ébresztőóra, illetve amikor magunktól felébrednénk. Az eredmények szerint egyértelmű összefüggés mutatható ki a szociális jetlag és a nyugati társadalmakra jellemző civilizációs betegségek előfordulása között.
Ezenkívül az órapörgetésnek bizonyítottan rövid távú káros hatásai is jelentkeznek, így például az ezt követő napokban gyakoribbak a közúti balesetek, és nő a szívinfarktus előfordulásának aránya is, de bár jelentős árammegtakarítással jár, megváltoztatja az állatok viselkedését is. Egy korábbi, 2015-ös becslés szerint az óraállítás amúgy nem olcsó mulatság, durván százharmincegymilliárd euróba kerül.