Krónika

Eljárás indult a koronavírus gyógyítását ígérő orrspray miatt

Vizsgálatot indított a Virostop száj- és orrspray forgalmazóival szemben a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), amiért valószínűleg megalapozatlanul tulajdonítottak gyógyhatást termékeiknek, és számos ponton megsérthették a gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök forgalmazásának szabályait.

A GVH pénteki közleménye szerint a Virostop influenza elleni szájsprayt, illetve a Virostop orrsprayt forgalmazó vállalkozások valószínűleg megtévesztően állították, hogy a termékek alkalmasak betegségek kezelésére, köztük a COVID-19 fertőzésre is. A reklámjuk szerint „..hatékonyak az új koronavírus fertőzés, az influenza és a megfázás (egyéb légúti vírus és baktérium fertőzések) megelőzésében, a kórokozók elleni védekezésben és a kezelésében is”, illetve „védőbevonatot képez a nyálkahártyán, így nagyon sokféle vírussal és baktériummal felveszi a küzdelmet, amibe a koronavírus éppúgy beletartozik, mint az influenza vagy az egyszerű, szezonális nátha” - idézi a hatóság.

A versenyhivatal szerint a reklámok több ponton is a gyógyászati segédeszközök forgalmazására vonatkozó ágazati szabályozásba ütközhetnek: egyebek mellett nem tüntették fel egyértelműen a termékkategóriát, nem a használati útmutatójuk alapján mutatták be az eszközöket, valamint a kötelező, figyelmeztető tájékoztatást sem tartalmazták. Jogsértőnek bizonyulhat az is, hogy a termékeket ismert emberek ajánlásaival hirdették a közösségi médiában, valamint, hogy a reklámok bizonyos felületeken burkoltan, szerkesztői tartalomnak álcázva jelentek meg, így nem derült ki a vásárlók számára, hogy fizetett hirdetésről van szó.

A GVH tájékoztatása szerint a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható - közölte a GVH.

Kapcsolódó írásaink

Újabb vitákat hozott a vakcinacsúcs

ĀAz oltóanyagok mennyisége mellett már az elosztással is elégedetlenek a tagállamok, továbbá a vakcinák exportját illetően sincs egyetértés az unión belül