Krónika
Mégsem nyit Ausztria húsvét előtt
Vorarlberg tartományon kívül sehol sem nyithatnak ki az étteremek, kávéházak teraszai, sőt a keleti régióban, így Bécsben is újabb szigorítások lehetnek

Ausztriában a várakozásokkal és a kormány korábbi terveivel ellentétben nem lesznek további nyitások húsvét előtt, jelentette be Sebastian Kurz kancellár hétfőn a szakértőkkel, az ellenzékkel és a tartományfőnökökkel tartott tanácskozása után. Ennek értelmében kútba esett a három héttel ezelőtti terv is, miszerint az éttermek kerthelyiségei kinyithatnak március 27-én. Ennek oka egyrészt a napi új megbetegedések számának lineáris növekedése, másrészt a kórházak intenzív osztályainak fenyegető túlterheltsége.
Az egyetlen eminens tartomány Vorarlberg, ahol a kedvező járványügyi mutatóknak köszönhetően már egy hete kinyithattak az éttermek, a kulturális és sportlétesítmények. Ez modellrégióként szolgál Ausztria többi, jóval fertőzöttebb tartományának, és amennyiben nem romlik a helyzet, nem kell újabb szigorítástól tartania.
Ausztria többi tartományában, így a fővárosban is elmaradnak a további lazítások, tehát még az éttermek kerthelyiségei, teraszai sem nyithatnak ki. A három legkritikusabb, keleti tartomány – Alsó-Ausztria, Burgenland és Bécs – vezetőivel még erre a hétre újabb tárgyalásokat tűzött ki a kormány, hogy az esetleges további szigorításokról egyeztessenek.
Kurz hangsúlyozta, hogy azokon atelepüléseken, kerületekben, illetve körzetekben, ahol a százezer főre vetített hétnapos megbetegedési átlag eléri a 400-at, rendkívüli intézkedésekre lesz szükség. Ilyen például a negatív koronavírusteszthez kötött lakhelyelhagyás vagy a járvány megfékezését célzó intézkedések betartásának még szigorúbb ellenőrzése. Ezen túlmenően döntő jelentőségű lesz a további enyhítések bevezetésének vonatkozásában a kórházak intenzív ágyainak leterheltsége.
Az kancellár elmondta, hogy áprilisban a 65 éven felüliek, májusban az 50 éven felüliek kerülnek sorra, és nyárig az oltható lakosság kétharmada, mintegy ötmillió ember kaphatja meg legalább az első adag vakcinát.
Ne csak a briteknek, az uniónak is jusson vakcina
Visszavágna az EU: exporttilalommal fenyegették meg az AstraZenecát
Ha nem hajlandó a vakcina igazságos elosztására az AstraZeneca az EU és az Egyesült Királyság között, akkor a gyógyszergyártó holland gyára nem kap exportengedélyt, így nem tud az Egyesült Királyságba (és máshova sem) vakcinát szállítani – vázolta fel a nyomásgyakorlási eszközt egy uniós diplomata a Politicónak. A háttérben tehát kemény tárgyalások folynak az EU és a britek között arról, hogy legyen egy méltányos teherviselés a vakcinahiány ügyében.
Eddig ugyanis a brit–svéd AstraZeneca hiánytalanul leszállította a briteknek a szerződésben vállalt mennyiséget, míg az EU felé masszívan elmaradt a cég a szerződésben rögzítettektől, amelyben nincs olyan rész, ami miatt hivatalosan előnyben részesíthetné a cég a brit kormányt az EU-val szemben a vakcinaszállítások ügyében. Most viszont az exporttilalom belengetésével rákényszeríthetik a cég holland gyárát a brit vakcinastopra, így az EU a szerződésben megígért mennyiséghez elvileg idővel hozzájuthat. (FP)
Ez is a védekezés része
Kemény pénzbírság vár a nyomós indok nélkül külföldre utazó britekre
A brit kormány kedden ismertetett tervezete szerint jövő hétfőtől ötezer fontos (kétmillió forint) pénzbírsággal sújthatók mindazok, akik nyomós indok nélkül próbálnak Angliából külföldre utazni. Az utazási tilalom meghirdetett célja annak megakadályozása, hogy a külföldről hazatérő turisták új koronavírus-variánsokat hurcoljanak be, veszélybe sodorva az oltási kampány eredményeit.
Két hete már bevezették azt a szabályt, hogy akik külföldre kívánnak utazni, azt írásos formában kell megindokolniuk egy kötelezően kitöltendő űrlapon. A felsorolt lehetséges utazási indokok között szerepel a külföldi munkavállalás, a külföldi tanulás, illetve az, ha valakinek orvosi kezelés céljából kell külföldre utaznia. Elfogadott indok emellett a külföldi esküvő és az, ha valaki külföldön elhunyt hozzátartozójának temetésén kíván jelen lenni. A nyitási tervek szerint leghamarabb május 17-től utazhatnak a britek magánügyben, pihenni vagy kikapcsolódni más országokba.
(FP)
Röviden
ROMÁNIA: A hatóságok Bukarest vesztegzár alá helyezését próbálják elkerülni. A fővárosban most már az ország valamennyi megyéjénél gyorsabb ütemben terjed a járvány, a kéthetes fertőzési ráta napokon belül meghaladhatja a tavaly december 11-én feljegyezett, hét ezrelék feletti csúcsot. Keddre 6149-cel nőtt az azonosított fertőzöttek száma, és 174 halálesetet jelentettek. Több mint 1300 embert ápolnak intenzív covidosztályokon.
SZLOVÉNIA: Szigorításokról dönthet szerdai ülésén a kormány, mivel emelkedik a fertőzöttek száma. Valószínűleg húsvétra sem fogják feloldani az éjszakai kijárási tilalmat. Keddre 981-gyel nőtt a fertőzöttek száma, és kilencen hunytak el. Ötszázhét covidos beteg van kórházban, 96-an intenzív osztályon.
HORVÁTORSZÁG: Azon kevés ország közé tartozik, ahol nem lesznek lezárások húsvétkor, és a karácsonyi ünnepekhez hasonló lakhelyelhagyási tilalmat sem vezetnek be. Egy nap alatt 956 új fertőzöttet azonosítottak, és 22 halálos áldozatot követelt a járvány.
Worldometers: világszerte meghaladta a 124 milliót a fertőzöttek száma, több mint 2,7 millióan elhunytak, és 100,5 millióan meggyógyultak.