Krónika

A mutációk miatt nem enyhítenek Merkelék

Továbbra is teljes a zárlat Németországban, a kancellár szerint a koronavírus új, az eddiginél fertőzőbb változatai katasztrofális hatást idézhetnek elő az egészségügyi rendszerben

Március 7-ig biztosan fenntartja a szigorú korlátozásokat a német szövetségi kormány. Angela Merkel szerint a szabályok nélkül drasztikusan megemelkedhetnek az esetszámok.

A mutációk  miatt nem enyhítenek  Merkelék
A német egészségügyi ellátórendszer már nehezen birkózik meg a sok esettel
Fotó: AFP/Lennart Preiss

Csak idő kérdése, hogy a korábbiaknál „sokkal erőszakosabb” koronavírus-változatok kiszorítsák a régieket, és fölénybe kerüljenek – erről beszélt tegnap Angela Merkel a Bundestagban. A német kancellár egyebek mellett ezzel indokolta a tartományi kormányfőkkel szerda este meghozott döntést, amelynek értelmében fenntartják az országban a minden korábbinál szigorú járványügyi zárlatot. Attól tartanak ugyanis, hogy a koronavírus új mutációi miatt robbanásszerűen megemelkedhetnek a fertőzésszámok.

Merkel szerint ez a folyamat már lejátszódott néhány európai országban, és katasztrofális hatást gyakorolt az egészségügyi rendszerre. Céljuk, hogy ezt Németországban megakadályozzák, ezért csak akkor fognak lazítani a korlátozásokon, amikor a helyi egészségügyi hivatalok ismét fel tudják tárni, illetve meg tudják szakítani a fertőzési láncolatokat.

Mint mondta, a második hullám elején, ősszel a döntéshozók nem voltak kellőképpen körültekintők és gyorsak, nem állították le időben és következetesen a társadalmi és gazdasági életet, hogy csökkentsék a fertőzésveszéllyel járó érintkezések, találkozások számát. Ezért indult robbanásszerű növekedésnek az új esetek száma, ami súlyos terhelés alá helyezte az egészségügyi ellátórendszert.

Ismert, Németországban a teljes zárlatot december 16-án vezették be. Ennek következtében csak az alapvető árucikkeket forgalmazó üzletek tarthatnak nyitva, a napközbeni gyermekellátás és a közoktatás ügyeleti üzemmódban működik, és munkába is csak azok járhatnak, akiknek otthoni munkavégzése nem megoldható.

Ennek fenntartását szavazták most meg a szerda esti tanácskozáson, így a szabályok legalább március 7-ig biztosan fennmaradnak, annyi különbséggel, hogy a fodrászatok március 1-jén újra megnyithatnak, a közoktatás és a napközbeni gyermekellátás intézményrendszerének újraindításáról pedig a tartományi kormányok saját belátásuk szerint dönthetnek.

A megállapodás szerint enyhítésre akkor kerülhet sor, ha a megelőző hét napon regisztrált új fertőződések százezer lakosra vetített száma tartósan, legalább három napon keresztül 35 alá csökken. Ez a szám a tegnapi napon 64,2 volt.
Merkel kitartásra biztatta az embereket, mondván, a korlátozások fenntartása még néhány hétig jobb megoldás, mint a nyitás és szigorítás állandó hullámzása.

Hozzátette egyúttal, a gazdasági gondok kezeléséhez pedig a kormány minden lehetséges segítséget megad, így már el is indították a likviditási nehézségekkel küszködő vállalkozásokat szolgáló újabb, harmadik programot, amelyben cégenként 400 ezer euró (144 millió forint) támogatáshoz lehet jutni.

Továbbra is nagy a fertőzés üteme

Óva intette Európát az elhamarkodott újranyitástól a WHO, csak egy oltási kampány hozhat sikert

Miután több európai országban az elhamarkodott nyitás miatt romlanak a koronavírussal kapcsolatos adatok, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön óva intette Európát az elhamarkodott „társadalmi újranyitástól”. Annak ellenére, hogy a fertőzöttek száma egyes országokban csökkenőben van, a fertőzés mértéke továbbra is nagy, figyelmeztetett a WHO az MTI tudósítása szerint, külön kiemelve Spanyolország helyzetét.

A viszonylagos csökkenés ugyanis nem azt jelenti, hogy a fertőzési mutatók alacsonyak – jelentette ki sajtótájékoztatóján Catherine Smallwood, a WHO koppenhágai irodájának veszélyhelyzeti vezetője. Smallwood emlékeztetett arra, hogy a korlátozások idő előtti nyári feloldása az esetszámok újbóli növekedését eredményezte ősszel.

A WHO jelezte: az elővigyázatosság és a járványügyi kritériumokon alapuló intézkedések kulcsfontosságúak a vírus elleni küzdelemben. A fertőzés csökkentésének és az oltási kampánynak kéz a kézben kell járnia annak érdekében, hogy az országok kezelhessék a járványhelyzetet. Csakis ebben az esetben érdemes hosszú távú straté­giákban gondolkodni „a társadalmak fokozatos és stabil újranyitását” illetően. Hasonlóan foglalt állást Hans Kluge, a WHO euró­pai igazgatója is, aki elmondta, hogy a vírus terjedésének megfékezése segíthet annak elkerülésében is, hogy az újabb mutációk veszélyeztessék az oltóanyagok hatékonyságát.
(FP)

Két negatív teszt kell

Újabb szigorítások lesznek az Egyesült Királyságban

Mint ahogy azt korábban bejelentették, jövő hétfőtől újabb szigorításokra kerül sor Nagy-Britanniában. Így február 15-étől már két PCR-tesztet kell elvégeztetniük azoknak, akik külföldről érkeznek az országba, és azok közül mindkettőnek negatívnak kell lennie. A héten jelentette be a brit egészségügyi miniszter, hogy akár tíz év börtönt is kaphat az, aki elhallgatja, hogy tilos zónához tartozó országból érkezett. „Ha az a kérdés, mikor állhat helyre a nemzetközi közlekedés, arra egyelőre nincs válasz. Már tizenhárommillió embert oltottunk be, ez több, mint amennyit az Európai Unióban összesen beoltottak. Tehát a helyzetet csak itt tudjuk ellenőrizni, és meg kell várnunk, amíg a többi ország is felzárkózik” – jelentette ki a brit közlekedésért felelős miniszter. A következő hetekben nemcsak az Egyesült Királyságban lesz szigorítás. Görögországban – ahol szintén korán nyitottak – is drákói szabályokat hoztak az új vírusmutáció miatt: bezárnak az üzletek és az iskolák.
(FP)

A Worldometeres.info adatai szerint a fertőzöttek száma világszerte elérte a 108 milliót, több mint 2,4 millióan elhunytak, 80,1 millióan pedig meggyó­gyultak a betegségből.

Kapcsolódó írásaink