Krónika

Olaszországban meghaladta a 92 ezret a halottak száma

Az olasz gyógyszerügynökség (Aifa) vezérigazgatója szerint húsvéttól indulhat el a koronavírus elleni tömeges oltás Olaszországban. Az egészségügyi minisztérium kedd esti adatai szerint meghaladta a 92 ezret a járvány halálos áldozatainak száma, Umbria tartomány kétharmadát lezárták.

Olaszországban meghaladta a 92 ezret a halottak száma
Járókelők Róma Trastevere negyedében
Fotó: Tiziana FABI / AFP

Milánóban újranyitották a Leonardo da Vinci Utolsó vacsora című freskóját őrző templomot, és csütörtöktől ismét megnyitja kapuit a város jelképének számító dóm is, amely november eleje óta zárva tartott.

A közép-olaszországi Umbriában a vírus brazíliai és nagy-britanniai mutációjának erőteljes terjedése miatt a tartomány területének kétharmadát zárlat alá helyezték. A Covid-19-betegeknek fenntartott intenzív osztályok telítettsége megközelítette a hatvan százalékot, a nem életmentő műtéteket február 21-ig felfüggesztették. Kiemelten járványveszélyes, vagyis vörös zóna lett Toszkána és Emilia Romagna tartomány néhány városa is.

A halálos áldozatok országos száma tavaly február 20. óta meghaladta a 92 ezret.

Nicola Magrini, a gyógyszerügynökség (Aifa) vezérigazgatója a Corriere della Sera napilapnak hangoztatta, hogy a tervek szerint húsvéttól indulhat meg a tömeges vakcinázás, ami azt jelenti, tette hozzá, hogy havonta akár tízmillió személyt olthatnak be.

Olaszországba eddig több mint 2,7 millió Pfizer-BioNTech-, valamint 112 ezer adag Moderna-oltóanyag érkezett. A kedd esti adatok szerint 2,6 millió személyt oltottak be, köztük több mint 1,2 millióan kaptak már második dózist is. A nyolcvan év felettiek oltása hétfőn indult el, és már több mint 237 ezer személyt vakcináztak a több mint 4 millió fős korosztályból.

Az Aifa az AstraZeneca vakcináját az 55 év alattiak számára engedélyezte: négymillió személy önkéntes regisztrációját várják a pedagógusok, a fegyveres erők és rendfenntartók soraiból, de az érintettek egy része fenntartását fejezte ki a korhoz kötött korlátozás miatt.

Luca Zaia venetói kormányzó, a Liga politikusa bejelentette, hogy a tartomány önerőből igyekszik további vakcinaszállítmányokat beszerezni az olasz és nemzetközi előírások betartásával. "Nem helyezkedünk szembe a kormánnyal, de tudomásul kell venni, hogy első az egészség" - jelentette ki  Luca Zaia. Veneto már a járvány tavaszi időszakában is saját forrásból biztosított lélegeztetőgépeket, tesztelési felszerelést, védőruházatot egészségügyi dolgozóinak és lakosságának.
 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom