Krónika
Kurz és három másik kormányfő a Johnson and Johnson vakcinájának beszerzésére sürgette az EU-t

Az Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének küldött levelet Sebastian Kurz osztrák kancellár, Andrej Babis cseh, Mette Frederiksen dán és Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök írta alá.
Közölték azt is: olyan információjuk van, amely szerint a Belgiumban gyártott új vakcinát az Egyesült Államokba kell szállítani az ampullákba töltéshez, illetve a csomagoláshoz. Ennek kapcsán arra utaltak, hogy tudomásuk szerint Európában is vannak megfelelő töltő és csomagoló kapacitások, amelyek kihasználásával a beszerzés felgyorsítható lenne.
A levél aláírói nem zárták ki azt sem, hogy a belgiumi vállalathoz fordulnak a probléma megoldásával kapcsolatos javaslatukkal. A négy ország kormányfője szerint a Johnson and Johnson egyadagos védőoltása forradalmi változást jelenthet. Hangsúlyozták annak fontosságát, hogy az EU mielőbb állapodjon meg az amerikai vakcinagyártóval.
A miniszterelnökök egyben szorgalmazták, hogy az EU folytasson gyors tárgyalásokat mielőbbi szerződéskötésről valamennyi ígéretes vakcina gyártójával, így az amerikai Novavax-szal vagy a francia Valnevával.
Hangsúlyozták: valamennyi új vakcinát mielőbb engedélyeztetni kell, ha megfelelnek a szükséges egészségügyi követelményeknek.