Krónika

A mozgás életmentő lehet

Harmincperces sétára, futásra kérnek ma mindenkit – így hívják fel a figyelmet arra, hogy az elhízás összefüggésben áll a daganatos megbetegedések kialakulásával

Ma Magyarországon minden negyedik ember valamilyen daganatos betegségben hal meg. Míg 2017-ben 79 270 daganatos megbetegedést diagnosztizáltak, és 2019-ben összesen 32 638 haláleset történt, a 2016-ban bekövetkezett, nem fertőző betegségek okozta halálozások 41,7 százalékát okozták daganatos betegségek.

A halálozás vezető oka a betegek több mint negyedénél a tüdő-, a második leggyakoribb ok pedig a vastagbéldaganat volt. Tudományos kockázatbecslés szerint itthon 2016–17-ben a daganatos halálozás 34,8 százalékának a dohányzás, 11,4 százalékának pedig az alkohol állt a hátterében, illetve a rákos betegségek kialakulásának 5,6 százaléka már 2012-ben összefüggésbe hozható volt az elhízással.

Kulcsfontosságú tehát az egészséges életmód, a halálozási arány pedig nagymértékben csökkenthető korai felismeréssel, rendszeres önvizsgálattal és a szűrővizsgálatokon történő részvétellel.

A rákellenes világnapot minden év február 4-én tartják. Idén van a Nemzetközi Rákellenes Unió (UICC) hároméves „Ez vagyok és ezt teszem” (I am and I will) kampányának utolsó éve, ezért a Magyar Rákellenes Liga mindenkit hív, hogy sétáljon, fusson, mozogjon velük 30 percet a világnapon.

Ha úgy döntünk, hogy összefogunk, elérhetjük azt, amire mindannyian vágyunk: egy egészségesebb, ragyogóbb, rák nélküli világot – írják felhívásukban. Nem szerveztek tömeges megmozdulásokat, mindenkit arra kérnek, hogy kisebb csoportokban mozogjon, sportoljon, és a fotókat, videókat ossza meg a közösségi oldalakon, hogy a résztvevők összeköttetésben legyenek.

Kapcsolódó írásaink