Krónika
Több mint 91 százalékos hatékonyságú a Szputnyik V

Az oltóanyagot kifejlesztő Gamaleja Intézet által közzétett legfrissebb eredmények összhangban vannak a szeptember óta tartó klinikai vizsgálatok korábbi fázisaiból jelentett hatékonysági mutatókkal.
Az intézetben dolgozó Gyenisz Logunov által vezetett kutatócsoport szerint a vizsgálatokban részt vevő 19 866 önkéntes háromnegyede megkapta a vakcina két dózisát, egynegyedüknek pedig placebót adtak be.
A vizsgálatok kezdete óta a beoltott személyek közül 16-nál, míg a kontrollcsoportban 62 embernél állapítottak meg tünetekkel járó Covid-19-et.
Ez azt mutatja, hogy a kétdózisú, adenovírus alapú vektorvakcina 91,6 százalékos hatékonyságú a tünetekkel járó Covid-19-cel szemben.
A 60 éven felüli önkéntesek esetében (2144 fő) az oltóanyag 91,8 százalékos hatékonyságot mutatott és a szakemberek semmilyen súlyos mellékhatást nem állapítottak meg a vakcinával összefüggésben.
Az oltóanyag 100 százalékban hatékony a mérsékelt vagy súlyos tünetekkel járó Covid-19-cel szemben.
A résztvevők közül négyen meghaltak, ám egyik haláleset sincs összefüggésben az oltóanyaggal.
A Szputnyik V hatékonyságát a tünetmentes esetek és a vírus továbbadása szempontjából is vizsgálni fogják.
Oroszország már megkezdte a vakcina egydózisú, a fejlesztők várakozásai szerint 73-85 százalékos hatékonyságú változatának tesztelését is.
Két évig nyújthat védelmet a Szputnyik V
Feltehetően több mint két évig nyújt védelmet a Szputnyik V - jelentette ki keddi moszkvai sajtóértekezletén Alekszandr Gincburg, a Gamaleja Intézet igazgatója.
„Él bennünk az a nagyon nagy, kísérleti tények által megerősített remény, hogy a vakcinakészítmény hatékonysága nem néhány hónapig, nem is egy évig, hanem legalább két évig vagy még tovább fog tartani, ami természetesen további kutatások tárgyát fogja képezni” - mondta az akadémikus.
Gincburg kijelentette, hogy a klinikai tesztelés harmadik szakaszában a csaknem 30 ezer önkénteseknél nem mutattak ki komoly szövődményt az első és a második fázisban tapasztalt mellékhatásokon kívül. Ez szerinte azt bizonyította, hogy a Covid-19 elleni első orosz vakcinakészítmény teljességgel biztonságos.
Hangsúlyozta, hogy az oltóanyagnál minden lakosági csoportban gyakorlatilag azonos epidemiológiai hatékonyságot mutattak ki. Az idős embereknél a mellékhatások ritkábban jelentkeznek, mint másoknál.
Kirill Dmitrijev, az orosz oltóanyagok fejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatója az RT orosz állami televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy Oroszország idén mintegy 700 millió ember Szputnyik V-vel való beoltását tudja biztosítani. Mint mondta, a mennyiségnek a gyártási kapacitások szabnak határt. Hozzátette, hogy az RFPI mérlegeli a vakcina fehéroroszországi, iráni és törökországi gyártásának lehetőségét.
Konsztantyin Csernov, a harmadik orosz vakcinát, a CoviVacot kifejlesztő Csumakov Központ igazgatója a Doktor tévécsatornának azt mondta, hogy ennek az oltóanyagnak az orosz egészségügyi tárca általi hivatalos bejegyzése április 16-án várható, de az első százezer dózis márciusban kerülhet polgári forgalomba. Csernov szerint a CoviVacot gyártani egyelőre csak a Csumakov Központ saját kapacitásain lehet, amelyek évi 10 millió adag kibocsátását teszik lehetővé.
Korábbi közlés szerint a második vakcina, az EpiVacCorona tömeggyártásának beindítása február végén lesz esedékes.