Krónika

A járvány miatt elnapolták a Titanic távírójának felszínre hozatalát

Fokozódó nehézségek

Bizonytalan időre elnapolta a Titanic SOS-üzeneteit küldő távíró kiemelésének és kiállításának terveit a luxushajó ezüstneműit, porcelánjait és aranyérméit már korábban felszínre hozó vállalat, az RMS Titanic a járványra hivatkozva – írta az MTI.

Az atlantai cég a nemzetközi közlekedéssel és az expedíció anyagi-technikai feltételeinek biztosításával kapcsolatos egyre fokozódó nehézségekkel és a résztvevők egészségének megóvásával indokolta döntését a pénteken benyújtott bírósági dokumentumokban. Az RMS Titanic egy éve kénytelen nélkülözni bevételforrásait, mivel a roncsból kiemelt tárgyakat bemutató kiállításai mind bezártak. Közleményük szerint azonban továbbra is egyik legfőbb prioritásuk, hogy a Marconi-féle drót nélküli távírót kiemeljék a gyorsan romló állapotú roncsból. A vállalat eközben jogi csatát is vív az amerikai kormánnyal az expedíció törvényességét illetően. A kormányt képviselő ügyvédek szerint a cég csak a kormány jóváhagyásával emelheti ki a távírót, mivel a roncs hivatalos emlékmű.

Kapcsolódó írásaink

Víz nélkül elsüllyedő Titanic

ĀMonumentális, forgó díszletek és dekoratív, korhű jelmezek a fedélzeten – Vágó Zsuzsi és Veréb Tamás tündököl a megható, drámai musicalben a Szegedi Szabadtéri Játékokon