Krónika

Megakadályozza a súlyos megbetegedést a koronavírus elleni magyar gyógyszer

Az állatokon elvégzett tesztek alapján úgy tűnik, hogy a koronavírus elleni magyar fejlesztésű készítmény megakadályozza a súlyos megbetegedést - mondta Kacskovics Imre, immunológus, az ELTE Természettudományi Karának dékánja kedden Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Megakadályozza a súlyos megbetegedést a koronavírus elleni magyar gyógyszer
A gyógyszer egy olyan „antitestféle”, mint amilyet a szervezet is előállít a védőoltás hatására, ugyanakkor nincs szükség egy hónapra a védettség kialakulásához, hanem a befecskendezéstől számított 12 óra múlva már ellenállóvá teszi a szervezetet (Képünk illusztráció)
Fotó: AFP/DPA/Marcel Kusch

A gyógyszerfejlesztési konzorcium vezetője a műsorban elmondta, hogy a Richter Gedeon Nyrt. szakembereinek sikerült előállítaniuk azt a vegyületet, amelyet még tavaly márciusban megterveztek.

A sejtkísérletek bebizonyították, hogy az új szer használata mellett a vírus nem képes a fertőzésre - közölte. Ezt követték az állatkísérletek, amelyek szintén biztatóan zárultak: a koronavírussal megfertőzött hörcsögöknél a gyógyszer hatására nem jelentkeztek súlyos tünetek. Az állatkísérleteket még többször megismétlik, majd következnek a toxikológiai vizsgálatok, és végül - várhatóan ősz végén - az embereken végzendő klinikai tesztek.

A gyógyszer egy olyan „antitestféle”, mint amilyet a szervezet is előállít a védőoltás hatására, ugyanakkor nincs szükség egy hónapra a védettség kialakulásához, hanem a befecskendezéstől számított 12 óra múlva már ellenállóvá teszi a szervezetet - emelte ki.

Kacskovics Imre azt is mondta, hogy a kockázati csoportba tartozók, vagyis az idősek vagy valamilyen krónikus betegségben szenvedők esetében már a fertőzés enyhe vagy közepesen súlyos fázisában érdemes használni az új szert. Hangsúlyozta, hogy a súlyos megbetegedést a szer nem tudja kezelni, ezért inkább megelőző szerepe lesz.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom