Krónika

A magyar járványadatok a legbiztatóbbak a visegrádi régióban

Miközben Lengyelországban és Magyarországon egy kisebb megtorpanást követően ismét a járvány második hullámának lassú mérséklődését mutatják a napi új esetszámok, Csehországban és Szlovákiában már a harmadik, karácsonyi hullám csillapodását láthatjuk. Ez utóbbi két országban az egymillió lakosra jutó új fertőzöttek száma az őszi csúcsokat meghaladó szintre futott fel januárban, de a visszaállított szigorításoknak köszönhetően hamar bekövetkezett a fordulat - derül ki a G7 keddi cikkéből.

A magyar járványadatok a legbiztatóbbak a visegrádi régióban
Magyarországon kezd közelíteni az ajánlott 5 százalékos szinthez a pozitív mintavételek aránya, hazánk ezzel kiemelkedik a visegrádi országok közül
Fotó: MTI/Sóki Tamás

A portál elemzésében ugyanakkor leszögezi: az új fertőzöttek száma alapján azonban továbbra sem lehet messzemenő következtetéseket levonni a járvány alakulásával kapcsolatban, az elmúlt négy hónapban ugyanis a régió egyik országában sem sikerült úgy alakítani a tesztelési protokollt, hogy a pozitív mintavételek aránya az ajánlott öt százalékos szint alatt maradjon. Magyarország mindenesetre mostanra már kezdi megközelíteni ezt a szintet, kiemelkedve a többi visegrádi ország közül.

A tesztelés hiányosságai a halálozási adatokat nem torzítják, a járvány lefutását tehát továbbra is ezek tükrében érdemes a leginkább követni. A végzetes esetek egymillió főre vetített hétnapos mozgóátlagai is arra utalnak, hogy az év végi cseh és szlovák szigorítások eredményesek voltak.

Lengyelországgal kapcsolatban azt írják, az országban nem tört ki újabb hulláma a járványnak, de az őszi csúcs utáni mérséklődés az év végén megállt, azóta leginkább stagnálásról beszélhetünk. Magyarországon pedig ugyan idén lelassult a halálozás visszaszorulása, de karácsony óta folyamatosan tart.

Csehország és Szlovákia példái igazolják a magyar kormány azon álláspontját, miszerint a járvány visszaszorulása ellenére sem érdemes egyelőre lazítani az óvintézkedéseken. Ennek ellenére a cseh ipari és kereskedelmi miniszter nyilatkozata szerint Csehországban nem kizárt, hogy a közeljövőben enyhítenek a szabályokon.

Szlovákiában viszont tovább szigorítanak, a tömeges tesztelés lezárulta után csak a negatív eredményt produkáló lakosok hagyhatják el az otthonaikat. Lengyelország is kitart a korlátozások mellett, az első három általános iskolai évfolyam oktatásának visszaállítását kivéve.

Kapcsolódó írásaink