Krónika
Orosz oltássorozat, német maszkszigor
Moszkva készen áll az oltóanyag-együttműködésre, Németországban előírhatják a lakosság számára az FFP2 védelmi osztályú maszkok viselését

Oroszországban hétfőn megkezdődött a tömeges lakossági védőoltás a Covid–19 ellen. Anna Popova tiszti főorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet vezetője korábban közölte, hogy a lakosság hatvan százalékát tervezik beoltani. A vakcinációt jelenleg a Gamaleja Intézet Szputnyik V és a Vektor kutatóközpont Epi-Vac-Corona elnevezésű oltószerével végzik. A védőoltás önkéntes és ingyenes. Oroszországban eddig 1,6 millió adag szérum került „polgári forgalomba”, és a hónap végéig további kétmillió dózis áll majd rendelkezésre. Moszkvában eddig 140 ezer, Szentpéterváron 18,5 ezer embert oltottak be. Az első körben a veszélyeztetett társadalmi csoportokat és foglalkozási kategóriákat érintő „kiterjedt” védőoltás-sorozat december 5-én kezdődött meg. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfői sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy Moszkva kész együttműködni más országokkal az új típusú koronavírus elleni vakcináció ügyében. A hétfőn közzétett hivatalos adatok szerint Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 22 857-tel 3 591 066-ra emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 546 265, a halálos áldozatoké 471-gyel 66 037-re, a felépülteké pedig 18 333-mal 2 978 764-re emelkedett.
„Akik megkapták a koronavírus elleni védőoltást, azoknak lehetővé kellene tenni, hogy a többieknél korábban járhassanak étterembe vagy színházba” – jelentette ki vasárnap Heiko Maas német külügyminiszter, szembemenve a kormány más tagjaival, akik szerint nem válhatnak „kiváltságossá” azok, akiket már beoltottak. Az igazságügy-minisztérium szerint „szó sem lehet arról”, hogy a beoltottak más megítélés alá essenek, mert semmi nem bizonyítja, hogy a már beoltottak ne fertőznének. Elutasította az ötletet az egészségügyi tárca is, hozzátéve, az elkerülhetetlen érintkezéseknél a fertőzésveszély csökkentésére kell törekedni, így a bajor tartományi kormány hétfőn érvénybe lépett rendelkezésének mintájára országszerte előírhatják FFP2 védelmi osztályú részecskeszűrő maszk viselését a közösségi közlekedésben és az üzletekben. Ezzel kapcsolatban Jens Spahn miniszter elmondta, hogy a szövetségi kormány 34,1 millió embernek – a hatvan éven felülieknek és a krónikus betegségben szenvedőknek – juttat el utalványokat, amelyekkel fejenként tizenkét darab FFP2 besorolású maszkot lehet kiváltani. A Robert Koch országos közegészségügyi intézet hétfői adatai szerint az utóbbi 24 órában 7141 fertőződést szűrtek ki. A pozitív tesztek száma így 2 040 659-re emelkedett. A járvány halálos áldozatainak száma 46 633 Németországban. A 83 millió állampolgárból eddig 1 048 160 ember kapta meg a vakcináját, amivel beindulhat a tömeges immunizálás. Január elején az egészségügyi miniszter, Jens Spahn türelmet kért a németországi oltóanyagok kiszállításával kapcsolatos aggályok miatt.